Sárkányhajó-klubvilágbajnokság: Hat érmet lapátoltak össze a szarvasiak

2018. július 27. 10:01 | Kovács Dávid

Kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők a szegedi sárkányhajó-klubvilágbajnokságon, hiszen összesen 23 medált, köztük 8 aranyat gyűjtöttek be. Az éremhalmozásból a szarvasi Körös Dragon fiataljai is kivették a részüket, ugyanis kétszer az első, négyszer pedig a harmadik helyen értek célba.

 

 

A szarvasi versenyzők egy közös vacsorával ünnepelték meg a szegedi világbajnokságon elért sikereket. A Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület fiataljai nem akármilyen mezőnyben remekeltek, hiszen öt kontinens 28 országából több mint 6000 evezős érkezett a viadalra.

Jelen Ákos válogatott szinten már állt dobogón, most azonban azokkal a társakkal ért el sikert, akikkel nap, mint nap együtt készül.

– Nemzetközi versenyen eddig csak a válogatottal eveztem, most a csapattal egy kicsit más volt. Furcsa volt, hogy nem szólt a Himnusz, de így is nagyon jó érzés volt, mert azokkal léphettem dobogóra, akikkel együtt edzettem – emelte ki az ifjú versenyző.

Jelen Ákos elárulta azt is, hogy tartalmas egy hetet töltöttek Szegeden, ugyanis a csapatszálláson volt medence, így a szabadnapokon jutott idő a kikapcsolódásra is.

 

A mosolygós bronzérmes lányok (Fotó: Magyar Sárkányhajó Szövetség)

 

A fiúk két aranyérme mellett a vegyes csapatok és a lányok sem akartak elmaradni, így négy bronzérem is bekerülhetett a gyűjteménybe.

– A csapat erejének megfelelően teljesített, bizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek. Nagyon büszke vagyok arra a csapatra, amelyet kormányoztam, szerintem a legjobbat hoztuk ki magunkból. Azt egy kicsit sajnálom, hogy 500 méteren nem sikerült olyan jó eredményt elérni, de minden erőnket beleadtuk, láttam a lányokat, hogy nagyon akarták, így erre is nagyon büszke vagyok – értékelt Uhljar Anna Janka, az U18-as női csapat kormányosa.

A szarvasi egyesület versenyzői a hazai klubok közül a váci Dunai Sárkányok mögött a második legeredményesebb csapatot alkották.

– Nagyon sok időt töltöttünk az edzésekkel, illetve csapatépítő tréningekkel azóta, amióta megtudtuk a világbajnokság dátumát. Minden tiszteletem azoknak a családoknak, szülőknek, akik a lurkóikat elengedték otthonról és rám bízták őket. Így maximális teljesítményt tudtunk nyújtani akár az edzéseken, akár a versenyeken  fogalmazott – Szitó Szabolcs, a versenyzők felkészítője, a Körös Dragon SE elnökhelyettese.

A Körös Dragon fiataljai közül többen a világbajnokság után sem pihennek, hiszen augusztusban jön az utánpótlás Európa-bajnokság, amelyet a németországi Brandenburgban rendeznek majd.

További programok »

FEL