Sárkányok kavarták fel a Lágymányosi öböl nyugodt vizét

2018. május 17. 10:37 | behir.hu

Lezajlott a júliusi, 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság utolsó kvalifikációs versenye. A szegedi viadalon való részvételért a szarvasi Körös Dragon SE sportolói is küzdöttek.

Szombaton igazán különleges látványban lehetett részük azoknak, akiket a Lágymányosi öböl felé vitt az útjuk, ugyanis a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztiválon színpompás sárkányok tucatja vette birtokba a vizet - számolt be a hazai szövetség hivatalos oldala. A több száz versenyző küzdelmét rengetegen kísérték tekintetükkel, hiszen a 12,5 m hosszú hajótestek látványa igazi különlegességnek számít. A remek hangulatú verseny a hagyományos versenyszámok mellett komoly tétről is szólt, ugyanis eldőlt, mely klubok legénységei indulhatnak a 10 személyes kishajós versenyben a nyári, szegedi világbajnokságon.

Az eredmények alapján Premier Openben a Dunai Sárkányok Vác és Rába Sárkányhajó Club legénységeinek, Senior „B” Vegyes, valamint Senior „B” Open versenyosztályban pedig többek között a Dunai Sárkányok Vác és a Sugo Sárkányhajó Club csapatai nyerték el a júliusi világbajnokságra való kijutás jogát. Az összecsapások rengeteg feszült pillanatot tartogattak, hiszen sokszor a másodperc törtrészén múlott az, hogy kinek szurkolhatunk majd a napfény városában.

A Sugo Sárkányhajó Club meggyőző teljesítménnyel és remek időeredményekkel a Senior „B” vegyes válogatóban 2000 m-en, valamint  Senior „B” Open válogatóban, 200 m-en elsőként ért célba, míg Senior „B” vegyes válogatóban 200 m-en a második helyezést szerezték meg. A VB-re való kijutás lehetősége a Dunai Sárkányok Vác legénységét is feltüzelte, ugyanis egy rendkívül szoros összecsapásban néhány ezred másodperccel ugyan, de maguk mögé utasították a szarvasi Körös Dragon SE legénységét és Senior „B” vegyes válogató 200 m- en a legjobb időeredménnyel lapátolták be magukat a VB-n induló csapatok mellé. A lendület kitartott a Premier Open válogató 200 m-es, Premier Open 2000 m-es és Senior „B” Open 2000 m-es futamáig egyaránt, ugyanis ebben a három versenyszámban is kiváló és összehangolt csapatmunkával végeztek az első helyeken. A Premier Open válogató versenyosztályban a második helyezést a Rába Sárkányhajó Club legénysége szerezte meg, így nekik is szurkolhatunk a sárkányhajózás történetének legnagyobb világbajnokságán.

Az egyetemek 200 m-es és 2000 m-es válogató versenyén a legjobb teljesítményt a Széchenyi István Egyetem legénysége nyújtotta, így összességében az egyetemek válogató futamában az SZE mellett három egyetem legénysége - a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - teljesítette azokat a feltételeket, melyekkel megszerezték a jogot, hogy július 17. és 22. között ők is a győzelem reményében lapátolhassanak először a Maty-éren, majd a Tiszán.

 

További programok »

FEL