Hamarosan az önkormányzaté lehet az egykori Körös Hotel területe

2023. október 9. 10:58 | Vincze Attila

Lassan két éve, hogy lebontották a Körös Hotel épületét Békéscsabán, mivel azonban az egykori szálló helyén lévő üres terület állami tulajdonban van, ezért azt az önkormányzat egyelőre nem tudja hasznosítani. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan pont kerülhet az ügy végére.

Nagyjából két évvel ezelőtt bontották le a szakemberek a Körös Hotel épületét, mára gyakorlatilag semmi sem emlékeztet az itt állt egykori szállóra. Az üres telket azóta többen parkolónak használták, mostanra ezt tábla és szalag is tiltja.

Békéscsaba jegyzője a behir.hu-nak elmondta, hogy mivel a terület állami tulajdonban van, sőt, még csak nem is számít közterületnek, ezért az önkormányzatnak nincs teendője vele. Bacsa Vendel kiemelte, hogy a város szeretné megkapni a telket, de a döntés nem az ő kezükben van.

– A város már kétszer megerősítette az igényét a területre az állam felé, melyet ingyenesen szeretnénk tulajdonba kapni. Természetesen folyamatosan gondolkodunk rajta, hogy mit tennénk ezzel a telekkel, azonban pillanatnyilag konkrétum e tekintetben nincsen – fogalmazott.

 

Fotó: behir.hu

 

Néhány héttel ezelőtt tárgyalt a térség országgyűlési képviselője, Herzceg Tamás Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel az egykori Körös Hotel területének sorsáról. Herczeg Tamás a 7.Tv Aktuális című műsorában nemrégiben azt mondta, hogy hamarosan pont kerülhet az ügy végére.

– Annak ellenére, hogy a mostani költségvetési helyzetben nem nagyon van olyan kormányzati elképzelés arra vonatkozólag, hogy egy-egy állami ingatlant ingyenesen átadjanak egy önkormányzatnak – mint ismert, a belváros szívében 1997 négyzetméternyi, vagyis nem kis méretű telekről van szó –, de ezek a tárgyalások most abba az irányba mutatnak, hogy az önkormányzat megkaphatja térítés nélkül a területet – magyarázta.

A képviselő arról is beszélt, hogy több terv létezik a terület hasznosítására, ugyanakkor ezek megvalósítása csak a tulajdonváltás után, a városi képviselő-testület döntését követően jöhet szóba.

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL