Hajrá Békéscsaba: Takarékos és stabil a város költségvetése

2021. szeptember 27. 13:45 | Hidvégi Dávid

Megtartotta szokásos közgyűlés utáni sajtótájékoztatóját a Hajrá Békéscsaba frakció, ahol Juhász István tanácsnok és Szigeti Béla képviselő értékelte a grémium múlt csütörtöki ülését.

Az 5. számú választókerület képviselője kiemelte, hogy az önkormányzat költségvetése takarékos és stabil, azonban minden egyes forint elköltését meg kell fontolni. Szigeti Béla hangsúlyozta: még mindig fontos az óvatosság a koronavírus esetleges negyedik hulláma miatt. Mint mondta, ennek ellenére jut forrás a fejlesztésekre is, például az önkormányzati ingatlanok tetőszerkezetének javítására. Kitért a fák védelmére is, amelyre decemberre lehet egy kidolgozott szabályozási módszertan.

– A fák védelme, újak telepítése kiemelten fontos és támogatandó az önkormányzat részéről. Ha egy nagyobb kitekintésben nézzük, akkor nagyon szorosan kapcsolódik a klímatudatossághoz, a környezetvédelemhez. Fontos lenne megállapítani, hogy milyen állománnyal rendelkezünk és milyen típusú a faállomány. Akkor tudunk hatékonyan gondozni, ha látjuk mekkora és milyen típusú állományról van szó – tette hozzá.

Kiemelte: ugyan problémát jelent a hajléktalankérdés, de ha nem sértenek jogszabályt sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem tud eljárni az ügyükben.

Juhász István hangsúlyozta: a 158 új buszváró létesítésével tovább szépül a város, ezért támogatják az előterjesztést. Mint mondta: azok a szerződések, amelyek a megvalósításhoz szükségesek, azok létrehozhatók.  

– Nemcsak a régi buszvárók cseréjére, hanem újak telepítésére is sor kerül a városban, ami az utazóközönség közérzetén sokat javít majd. A fejlesztés az önkormányzatnak egy forintjába sem kerül. A szerződő fél közhasználati díjat fizet majd és saját költségén építi fel ezeket a várókat, ami üzleti szempontból fontos számára, mivel azok reklámfelületet biztosítanak – fogalmazott a frakcióvezető.

Hozzátette: a kormány által biztosított 2,3 milliárd forintból ütemezetten halad Békéscsaba járdahálózatának fejlesztése. Mint mondta: történelmi fejlesztésről van szó, ráadásul a belvárostól távoli kerületekben, így Gerlán és Mezőmegyeren is lesznek munkálatok.

További programok »

FEL