„Hagyomány, érték, közösség” – szombaton Megyenap lesz Békéscsabán

2019. szeptember 3. 16:14 | Papp Ádám Sándor

Negyedik alkalommal rendezik meg a Megyenapot, a falu már épül Békéscsaba főterén, valamint a Békéscsabai Jókai Színház előtti területen. Az esemény kapcsán kedden tartottak sajtótájékoztatót a Szent István téren.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kiemelte: 4 évvel ezelőtt a rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy a Megyenapon bemutassák a megye értékeit az itt élőknek és az ország különböző településeiről érkező vendégeknek.

A rendezvény háziasszonya, műsorközlője B. Imre Julianna elmondta: a megyenap színpadi programját az értékek bemutatása és továbbadása, valamint a közösség építésének jegyében állították össze. Délelőtt a megye kulturális sokszínűsége kerül közönség elé, a német, a román, a roma, a szerb és a szlovák nemzetiség mutatkozik be, délután a magyar folklórkincs Békés megyei vonatkozásait láthatják a kilátogatók – tette hozzá.

A megyében élő öt nemzetiség több mint 150 fővel képviselteti magát az eseményen.

Pirosné Blénessy Erika, a Békés Megyei Önkormányzat munkatársa kiemelte: míg délelőtt színpadi produkcióval készülnek a nemzetiségek, napközben hagyományos ételeket készítenek és kóstoltatnak az érdeklődőkkel, hagyományaikat, értékeiket, kulturális és gasztronómiai kincseiket pedig a faházakban mutatják meg. Hozzátette: három testvérmegyénket,  Hargita, Arad és Bihar megyét is köszönthetjük majd a Megyenapon.

Évről-évre bővül, fejlődik és új elemekkel gazdagodik a Békés megyei értéktár – ezt már Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának a munkatársa mondta. Kiemelte: már az előző évben is a települési értéktárak felé nyitották ki a kapukat, melynek eredményeként Battonyától Vésztőig 31 települési értéktár fog a rendezvényen bemutatkozni.

Idén is Békés megye legnagyobb kézműves vására és termelői piacának a megszervezése a cél – fogalmazott Hegedűs Bence, a megyei önkormányzat asszisztense. Hozzátette: az előző évhez képest bővült a vásár, már 85 megyei illetékességű kézműves és termelő portékája lesz látható a főtéren.

Sztahovics Zsuzsa, a rendezvény főszervezője hozzátette, hogy a gyerekprogramokra külön hangsúlyt fektetnek: játszósátrat állítanak fel, lesz kreatív játszótér és kosárhinta. Továbbá rongybabakészítés, szövés, gyöngyfűzés is megtalálható a programok között.

Petrovszki Gyöngyi, a megyei önkormányzat munkatársa kiemelte: a Megyenapon jelen lesznek a hagyományőrzők, valamint a jelenkor fegyveresei is, akik bemutatóval készülnek a látogatók számára.

A Megyenap programja idekattintva tekinhtető meg. 

 

További programok »

FEL