Ha lehet, ne adjunk munkát a lánglovagoknak

2021. december 23. 14:47 | Erdei-Kovács Zsolt

A LED-technológia térnyerésével a fényfüzérek ma már nem okoznak annyi gondot, mint korábban. A katasztrófavédelem munkatársainak mégis rengeteg munkájuk van a két ünnep között, a tennivalóik száma megközelítőleg a duplájára emelkedik ebben az időszakban. Az esetek egy kis odafigyeléssel teljes egészében megelőzhetőek lennének.

Nemrégiben Békéscsabán, a Szent István téren tartott demonstrációt a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzoltók a forró étolaj vízzel való „oltásának” veszélyességét mutatták be, s azt is, hogy milyen gyorsan falják fel a lángok egy szoba berendezését. Erről itt számoltunk be! Várszegi György tűzoltó főhadnagy akkor azt mondta, hogy idén addig összesen több mint 240 eset történt, a tetemes anyagi kár mellett négy tragédiával végződött. Hangsúlyozta, hogy mind a 243 eset megelőzhető lett volna.

Egészen megdöbbentő élmény azzal szembesülni, hogy a figyelmetlenség, illetve egy-egy berendezés szabálytalan használata, karbantartásának elhanyagolása milyen következményekkel járhat. Ma már számos olyan eszköz van, ami a hétköznapok és ünnepek biztonságát szolgálja. A szénmonoxidjelző, a füstjelző vagy például az úgynevezett tűzoltó spray, illetve aeroszol mind olyan közforgalomban kapható holmi, ami segíthet a baj megelőzésében. Mégis az egyik leginkább meghatározó tényező az ember.

Várszegi György tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője

 

A szóvivő közlése szerint az esetek jelentős többsége lakóingatlanokban történik, vagyis nem ipari épületekben, ahol például előírás a tűzjelző, füstjelző alkalmazása. A porral oltó vagy éppen habbal oltó készülék is ritka „madár” a magánházaknál, a tapasztalatok szerint nem fordítanak erre kellő figyelmet az ingatlantulajdonosok. A fényfüzérek már nem említhetők feltétlenül tipikus ünnepi problémaforrásként, hiszen az izzók korábban sokkal nagyobb hőt termeltek, s jellemzően 220 Voltról, hálózatról működtek.

A csillagszóró viszont továbbra is fokozott figyelmet igényel, ahogyan az égve felejtett gyertyák is okozhatnak nagyon kellemetlen meglepetéseket. A másik, jellemzően ünnepi beszédtéma, illetve témakör a tűzijátékokat érinti. Ezen eszközökkel összefüggésben szintén érdemes hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a fokozott óvatosság, az előírások, szabályok betartása. Sajnos azt is nyomatékosítani kell, hogy érdemes legális forrásból beszerezni a durrogtatnivalót, aminek az egyik előnye, hogy van hozzá magyar nyelvű használati utasítás.

Galéria

 

– Az adott pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékot a vonatkozó jogszabályban rögzített időszakban szabad felhasználni – emelte ki Várszegi György, aki azt is elmondta, hogy ha már nem használják fel, akkor érdemes gyerekektől elzárt helyen tárolni, majd visszavinni, leadni oda, ahol vásárolták.

További programok »

FEL