Lakástűz-szimulációval a megelőzésért

2021. december 3. 19:01 | Erdei-Kovács Zsolt

Lakástűz-szimulációt tartottak pénteken este Békéscsabán. A főtéri „látványosság” elsődleges célja a figyelemfelkeltés volt, hiszen mint megtudtuk, a legtöbb tűzeset egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne. A lánglovagok idén eddig összesen 243-szor vonultak tűzhöz, ebből négy tragédiával végződött.

Várszegi György tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság több helyszínen rendezte meg az elsődlegesen a megelőzést szolgáló lakástűz-szimulációt. Ez a kétségtelenül látványos esemény abban segíthet, hogy ráirányítja a figyelmet a téli időszak hordozta veszélyekre. Tudható, hogy országos viszonylatban és persze Békés megyében is ekkortájt jóval több lakástűz keletkezik. A szóvivő azt is elmondta, azt szeretnék, hogy ne történjenek tragikus balesetek.

Várszegi György tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője

 

Nem sokan láthatnak, illetve érezhetnek ilyen közelségből ekkora tüzet - ez nyilvánvalóan a pozitív tények között említhető. Az azonban igencsak elgondolkodtató, hogy milyen rövid idő alatt mekkora pusztítást végezhet egy apró lángból szétterjedő tűz. A békéscsabai főtéren, a katolikus templom előtt berendezett konténer tartalma pillanatok alatt vált a lángnyelvek martalékává, s ilyen módon a tét nélküli érdeklődők is megtapasztalhatták mekkora hőhatással jár ez a jelenség.

Az általunk megkérdezett érdeklődő, Koliner László már a rálocsolt víztől meggyulladó étolaj kapcsán azt jegyezte meg, hogy mennyire meglepő volt az a hatalmas meleg, amit a felcsapó lángok okoztak még 10 méter távolságból is.

Mintha robbanás történt volna: ilyen az, ha vízzel próbáljuk oltani a forró olajat

 

Ez volt ugyanis a másik „látványosság”, ami a figyelemfelkeltést és a megelőzést szolgálta a péntek esti katasztrófavédelmi eseményen. A szürke hétköznapokban megtapasztalható esetről érdemes tudni, hogy általában a rossz reflexek okoznak gondot, s itt most egyáltalán nem a reagálás lassúságáról van szó. Leginkább arról, hogy ha valaki a forró, már lángoló étolajat vízzel próbálja meg eloltani. Ennek drámai hatása van, mintha olajat öntene a tűzre, kvázi robbanás történik. A víz forráspontja jóval alacsonyabb, mint az étolajé, ebből adódik a probléma, akár háromméteres lángfáklya is kialakulhat.

A megelőzés lényege az oxigén megvonása, vagyis valamiféle fedő, ami, ha a serpenyőt letakarjuk, akkor a tűz nem jut levegőhöz, így ripsz-ropsz elalszik. A megfelelő méretű fedőt célszerű már a főzés megkezdésekor odakészíteni, hogy az esetleges baj elkerülhető legyen. Visszatérve a lakástüzekhez (felforrósodott étolaj is okozhat lakástüzet), érdemes megjegyezni, hogy a szakember véleménye szerint az idén eddig történt összesen történt 243 tűzesetből mind a 243 megelőzhető lett volna. Ez azért nem mindegy, mert az anyagi kár mellett négy tűzeset tragédiával végződött, vagyis meghalt valaki.

A szakember szerint az esetek 100 százaléka megelőzhető lenne

 

Az esetek 100 százaléka emberi felelőtlenségre, és/vagy a karbantartás hiányára, illetve a különféle elektromos eszközök nem megfelelő használatára vezethetők vissza.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL