Jelenleg is gőzerővel zajlik a Csaba Center földszintjének átalakítása, hiszen már az esküvő kiállítás előkészületeit tapasztalhatják meg azok, akik péntekig betérnek a bevásárlóközpontba. Ezen a hétvégén színpadi programokkal és kiállítók garmadájával várják a fiatal párokat és a nézelődőket. Minden arról szól majd, hogy hogyan lehet és kell profin megszervezni egy esküvőt és lakodalmat.
A Csaba Center ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy bár egyre kevesebb a házasságkötés Békéscsabán és Békés vármegyében, véleményük szerint az esküvők nem mennek ki a divatból.
– A Csaba Centerben e héten pénteken és szombaton esküvő kiállítás várja az összes olyan látogatót, aki egyrészt érdeklődik az esküvőipar iránt, másrészt házasulandó, harmadrészt meg nyitott arra, hogy tájékozódjon picit, hogy milyen irányba is tart az esküvőipar. 34 fantasztikus kiállító várja majd itt az érdeklődőket – mosolygott Hrabovszki György, a Csaba Center ügyvezető igazgatója.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kiállítás mellett játékkal is várják a jegyeseket. Jelenleg 15 pár van versenyben, a Csaba Center applikáció segítségével lehet leadni a voksokat. Minden egyedi azonosítóval online felületen egy alkalommal, de személyesen a Csaba Center információs pultjánál akár naponta lehet szaporítani a voksok számát.
– Az eredményhirdetésre és a díjátadásra 17-én, szombaton 11 órakor kerül sor itt a Csaba Center színpadán. Jelenleg a pároknak 4-5 száz felett vannak a szavazataik. Január 15-én éjfélig lehet rájuk voksolni, és aki szavaz, azok között is kisorsolunk egy 10 ezer forintos Csaba Center vásárlási utalványt – emelte ki a programot Kocsis-Sajti Anikó marketingvezető.
A színpadi, szakmai programok pénteken délután 2-kor kezdődnek. Lesznek ékszer-, valamint esküvői helyszínbemutatók, dekorötleteket találnak az érdeklődők, valamint vőfélyek és lakodalmas zenészen is színpadra lépnek, hogy ízelítőt adjanak a tudásukból.