Gyúrós Ferik csapat nyerte az idei ifjúsági kolbászgyúró versenyt

2024. október 25. 19:30 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Hagyományosan a középiskolások és az egyetemisták versenyével indult a 27. Csabai Kolbászfesztivál második napja. A nap végére ismét kiderült, hogy kinek a kolbásza tetszett a közel harminc tagú zsűrinek a legjobban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk csütörtökön a legifijabbak készítették az igazi csabait, és a nap végére közülük is kiválaszották a legjobb kolbászok készítőit. Nem volt ez másképp a második napon sem, csak pénteken a középiskolások és az egyetemisták méretteték meg magukat.

Az iskolai csapatok mellett, fiatalokból álló baráti társaságok is saját recept alapján fűszereztek és gyúrtak, és a nap végére az is kiderült, hogy hogyan értékelte munkájukat a zsűri.

A zsűri ítélete szerint idén a Gyúrós Ferik csapata vihette haza az első helyért járó trófeát és a nagyértékű értékű ajándékot a legjobb kolbászért. A második a Hökkentő, míg a harmadik a Marek nyilai fantázianevű csapat lett a ifjúsági korosztály versenyén.

Emellett a megmérettetésen számos különdíj gazdára talált, a teljes listát ide kattintva a 27. Csabai Kolbászfesztivál oldalán nézhetik meg. A kolbászfesztivál szombaton a Nemzetközi Kolbászgyúró Versennyel folytatódik.

 

További programok »

Itthon

Most utcazenészek vagyunk – A Réthy hídon koncertezett az Alföld Quartet

Vasárnap délután a Réthy hídhoz érkezett a hídtörténeti, városismereti séta szép számú csapata és több érdeklődő is, hogy meghallgassák az Alföld Quartet rendhagyó koncertjét. Az előadásra érkező tömeg alapos figyelemmel kísérte a zenét, melyet történetekkel tarkítottak.
2024. október 27. 19:25
FEL