Gyulai Pálinkafesztivál - 2022 az alma éve

2022. augusztus 30. 15:25 | Szabó Judit

A 22. pálinkafesztivál három napján a nemes hungarikum lesz a figyelem középpontjában.

A 2022. szeptember 15. és 17. között zajló fesztivállal kapcsolatos sajtótájékoztatóra hétfőn délelőtt kerül sor Gyulán. Az eseményen elhangzott: a szervezők célja az, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen tudjanak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismeretséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabban módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.

A három napos rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat, emellett a legnagyobb magyar pálinkagyártók mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket. A fesztivál főszervezője úgy fogalmazott: egy-egy fesztivál befejezte után már a következő évit tervezik. 

– Először az időpontot kell kitalálni, utána pedig összevetjük a tapasztalatainkat és kitaláljuk a programot, a fellépőket – ami nagyon nem egyszerű. Most egy koronavírus-járványon vagyunk túl, mindenki fesztiválokat szervez, ezért nehéz megtalálni azokat az előadókat, akik vagy az elmúlt hónapokban nem jártak már itt, vagy a közeljövőben nem látogatnak el a megyébe – fogalmazott Varga-Bora Tímea

A fesztivál kísérőrendezvényeként hirdették meg a Brillante 2022 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, amelyre magánfőzők és bérfőzetők párlatait várják határon innen és túlról. Ide 990 párlat érkezett, legtöbbjük szőlőből készült. A párlatverseny eredményhirdetése szeptember 16-án, pénteken 16:30-tól lesz az Almásy-kastélyban. 

A rendezvény másik kiemelt kezdeményezése a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása, amely az anyaországon belüli pálinkákból, és a határon túli (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék) párlatokból készül ebben az évben is.  A pálinka minden évben más gyümölcsből készül, idén az almát választották.

Folytatódik exkluzív gasztronómiai sorozat is, ezúttal Pálinka ízutazás címmel. Az alprogram során bemutatják a látogatóknak az ételek és a pálinka kapcsolatát. Az idei év újdonsága a mesterkurzus megrendezése, melyből kettő lesz a fesztivál ideje alatt. Mindkét kísérőprogramot Fabulya Attila tartja majd. 

– Egy nagyon izgalmas és népszerűnek mondható program az Ízutazás. Itt szeretnénk bebizonyítani, hogy az ételek mellé nem csak a borok passzolnak, hanem a pálinka is párosítható melléjük. Idén az alma lesz a főszereplő. A másik program egyedi és talán megismételheteten. Itt majd a gyümölcspárlat mellett elmesélem a szivar történetét, valamint, hogy hogyan köthető például az Almásy-kastélyhoz – fogalmazott az okleveles pálinkabíráló. Hozzátette: a rendezvényen „Gazda és a pálinka a konyhában” címmel látványfőzést és kóstoltatást szerveznek, amely során a pálinka világában ismert és elismert szakembereket kérnek fel, hogy Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével, illetve a magyar vidéki élet meghatározó szereplőjével közösen egy hazai alapanyagokból és almapálinkával készült ételt főzzenek meg.

Az idei év újdonsága továbbá a Békés Megyei Vadász- és Horgásznap. Az egyébként Gyulán tartandó eseményt két héttel a fesztivál előtt zajlott volna, de az előkészületek miatt erre nem volt lehetőség, így a fesztivál szombati napján becsempészik a halat és a vadászatot is a kínálatba.

A megye vadásztársaságai megidézik majd a hagyományos vadászatot – agárfuttatás, vadászkutyák munkában–, valamint vadászkürtös térzenével köszöntik majd a kilátogatókat. A horgászok halételekkel valamint bemutatókkal készülnek majd az érdeklődőknek. 

A részletes programokról itt olvashatnak. 

További programok »

FEL