Almából készült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája

2022. szeptember 18. 12:46 | Hidvégi Dávid

Almából készült el a Nemzeti Összetartozás Pálinkája szombaton, a Gyulai Pálinkafesztivál zárónapján. A különleges nedűt ebben az évben hazai almapálinkákból és a határon túli magyar területekről érkezett almapárlatokból házasították az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.

A fesztivál szervezői a 2018-ban induló kezdeményezéssel kettős célt tűztek ki maguk elé, egyrészt szerették volna hangsúlyozni a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát, másrészt szerettek volna hozzájárulni a nemzeti összetartozás érzésének erősítéséhez.

– Úgy gondoltuk Barabás Attilával, hogy létre kell hoznunk valamit a pálinka kapcsán, egy olyan eseményt, amire mindenki odafigyel, határon innen és túl. Azt szerettük volna, hogy legyen egy olyan szimbólum, amire majd az unokáink is büszkék lesznek – emelte ki Bora Imre fesztiváligazgató.

A Magyar Pálinka Lovagrend elnöke felidézte, hogy a pálinka idén már 700 éves.

– Egy pozitív imázshordozóvá tud válni a pálinka. A pálinkában benne van a történelmünk, a kultúránk, a jelenünk és a gasztronómiánk, gyakorlatilag minden. A pálinka ma hungarikum – tette hozzá Barabás Attila.

Gyula polgármestere elmondta, a fesztiválon az idei év gyümölcse az alma, és a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját ennek megfelelően almapálinkák- és párlatok összeöntésével készítették el.

– Pomona sugallhatta ezt a döntést, hogy az alma legyen az idei év gyümölcse. Ki volt Pomona? Pomonában az ókori rómaik a fán termő gyümölcsök és a gyümölcsös kert művelésének Istennőjét tisztelték – elmélkedett Görgényi Ernő.

A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Gyulán huszonkét évvel ezelőtt rendeztek először Kisüsti Pálinkafesztivált, ami idővel egyre nagyobb népszerűségnek örvendett.

– Óriási minőségi változást jelentett az, amikor Bora Imre belépett ebbe a körbe, megvásárolta a Pálinkafesztivál jogát és egészen más alapokra helyezte. Időközben a pálinka, a csabai és a gyulai kolbásszal együtt hungarikum lett, ami egy nagy előrelépés volt az életünkben – húzta alá dr. Kovács József.

A Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke kiemelte: mára a nemzeti összetartozás egy erős, színes szövetté vált, amiben a Nemzeti Összetartozás Pálinkája egy erős szövetszál.

– Minden állam a legfontosabb feladata, hogy a nemzete megmaradjon. Megmaradjon a nemzet minél jobb erőben, prosperáljon és gyarapodjon – fogalmazott Pánczél Károly.

A szervezők az esemény végén palackozták a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját és ajándékba adták a jelenlévőknek.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL