Gyula Open: Két magyar játékos jutott a negyeddöntőbe

2024. május 31. 07:47 | Kovács Dávid

Két magyar játékos is nyert, ezzel bejutott a 15 ezer dollár összdíjazású ITF Gyula Open negyeddöntőjébe, csütörtökön.

A magyar játékosok közül a 3. helyen kiemelt Fajta Péter az olasz Andrea Gola ellen nyert, míg az előzetesen 6. pozícióba sorolt Madarász Gergely a német Tim Ruehlt búcsúztatta. Velcz Zsombor sem volt messze a továbbjutásról, de végül a lengyel Karol Filar volt a jobb a döntő szett rövidítésében. A párosoknál Boros Attila és Kisantal Botond nyerte a magyarok csatáját Fajta és Velcz ellen.

Pénteken már a legjobb nyolc között folytatódnak a küzdelmek, ahol mindkét egyesben még versenyben lévő magyar játékos pályára lép. A nézők ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket, amelyek délelőtt 10 órakor kezdődnek. Az összecsapások pontos időpontjai megtalálhatók az ITF nemzetközi versenynaptárában.

A versenyről itt írtunk részletesebben.

Eredmények:

Egyes (2. forduló, a negyeddöntőbe jutásért, ágrajz szerint)
Daniel Salazar (COL, kvalifikációból indult) – Hynek Barton (CZE) 6:3, 7:6
Madarász Gergely (6. kiemelt) – Tim Ruehl (GER) 6:3, 6:3
Milos Karol (SVK, 4.) – Gregor Ramskogler 7:5, 4:6, 7:6
Matyas Cerny (CZE) – Jakub Filip (CZE) 6:0, 6:4
Karol Filar (POL) – Velcz Zsombor 5:7, 6:1, 7:6
Fajta Péter (3.) – Andrea Gola (ITA) 6:1, 6:4
Gian Marco Ortenzi (ITA) – Aleksandar Braynin (UKR) 6:4, 7:6
Pawel Juszczak (POL, 2.) – Federico Campana (ITA) 6:4, 3:6, 6:3


Páros (negyeddöntő, ágrajz szerint)
Boros Attila, Kisantal Botond – Fajta Péter, Velcz Zsombor 6:3, 3:6, 10:6
Milos Karol, Tim Ruehl (SVK, GER) – Federico Campana, Gian Marco Ortenzi (ITA) 7:5
Dimitris Sakellaridis, Michalis Sakellaridis (GRE, 2.) – Hynek Barton, Jakub Filip (CZE) *A cseh páros feladta, a görög kettős jutott a legjobb négy közé
Antonio Caruso, Noah Perfetti (ITA) – Filip Apitauer, Matyas Cerny (CZE, 4.) 4:6, 4:6

További programok »

FEL