Gyula Open: Fajta Péter nyerte az egyéni viadalt

2024. június 2. 17:03 | Kovács Dávid

A 22 éves játékos két szettben nyert a cseh Matyas Cerny ellen a gyulai ITF M15-ös nemzetközi teniszverseny vasárnapi fináléjában.

A korábban már a Davis-kupában is szereplő Fajta Péter hosszú, makacs sérülései után elindulhat felfelé a világranglistán. A hetet a 684. helyről kezdő teniszező szettveszteség nélkül, többek között Bakonyi Dávidot és két olasz riválist búcsúztatva jutott a fináléba. A döntőben a Madarász Gergelyt búcsúztató cseh Matyas Cerny volt az ellenfele.

Fajta Péter a vasárnap délelőtti mérkőzésen is magabiztosan játszott és nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a jobb: 56 perc alatt két játszmában, 6:1, 6:2 arányban nyert és ezzel megszerezte a tornagyőzelmet.

 

Fajta Péter szettet sem veszített Gyulán (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség)

A gyulai tornán tizenkét magyar játékos szerepelt, közülük Madarász Gergely az elődöntőig, Fajta Péter pedig egészen a tornagyőzelemig jutott. A hazai rendezésű ITF M15-ös versenyek sorozata június 10-én Nyíregyházán folytatódik.

 

ITF GYULA OPEN

Egyes (döntő)

Fajta Péter (3.) – Matyas Cerny (CZE) 6:1, 6:2

További programok »

FEL