Gulyás Gergely: Év végéig, de ha lehet, tovább is marad a rezsicsökkentés

2023. április 6. 11:10 | Mikóczy Erika

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartott tájékoztatót csütörtökön a legfrissebb kormányzati döntésekről.

– A kormány tegnap a szokásos témái mellett hosszan foglalkozott az energetikai helyzet értékelésével is. Jó hír, hogy az idei költségvetés gondos tervezésének köszönhetően minden forrás rendelkezésre áll ahhoz, hogy a lakossági rezsicsökkentést a jelenlegi szabályoknak megfelelően fenn tudjuk tartani. Az átlagfogyasztásig tehát az árban semmilyen változás nem következik be. Ezt nem csupán az év végéig, hanem ha lehetőség lesz rá, a későbbiekben is fenn fogjuk tartani – kezdte a tájékoztatót Gulyás Gergely.

 

Tizennégyezer felhasználónak segítenek egy új döntéssel

 

A miniszter hozzátette: láthatóan komoly nehézségeket jelent a gazdaság szereplői számára a megnövekedett energiaár. Itt mindenkinek nem tudnak segíteni, de vannak, akiknek egy tegnap döntést szerint igen. A korábbi szabályok szerint, az egyetemleges és a végső menedékes szolgáltatásba tartozó vállalatok, valamint a szintén ebbe a körbe tartozó önkormányzatok, egyházak és alapítványok, ha nem kötöttek szerződést múlt év december 31-ig, akkor automatikusan az akkori árkategóriába kerültek, tehát megajoulonként több mint 21 forintot fizettek a gázért, és kilowattonként több mint 196 forintot az áramért

– Itt a kormány be fog avatkozni, lehetővé teszi azt számukra, hogy a jelenlegi piaci áron új szerződések jöjjenek létre, ez azt jelenti, hogy 10 forint alatt lesz a gáz megajoulonként számukra, az áram pedig 80 forint alatt kilowattonként. Ez összesen mintegy 14 ezer ügyfélnek segít – hangsúlyozta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy az ezzel kapcsolatos veszteséget az MVM-nek kell viselnie.

 

Magyarország a béke pártján áll

 

Gulyás Gergely beszélt arról, a kormány üdvözli az Országgyűlés múlt héten elfogadott határozatát, amely tartalmazza, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll. A határozat elítéli Ukrajna katonai megtámadását, a humanitárius akciók fontosságát hangsúlyozza, amelyből hazánk példamutatóan kivette a részét.

– A legfontosabb, hogy mielőbb tűzszünet és béke legyen, csak így lehet megmenteni az életeket – tette hozzá a miniszter.

 

A vízvezeték-rendszerek felújítása elengedhetetlenül szükséges

 

Gulyás Gergely tájékoztatott arról, hogy tegnap a kormány hosszan tárgyalt a víziközművek helyzetéről. A kormány lehetővé tette az önkormányzatok számára a sok esetben nehéz helyzetben levő víziközművek átadását az állam részére.

– Itt két problémával szembesültünk, az egyik az, hogy a vízvezeték-rendszerek felújítása elengedhetetlenül szükséges, a hálózati vízveszteség országosan 22 százalék, de vannak olyan térségek, ahol olyan rossz állapotban van már a hálózat, hogy ez eléri a 60 százalékot is – jegyezte meg.

Mint mondta, ez ráadásul az a terület, ahol a rezsicsökkentés bevezetésekor az akkori árakat maximálták, így többszörös különbségek vannak a vízárakban az ország különböző területei között.

Most arra adtak felhatalmazást az energetikai miniszternek, hogy a vízvezeték-rendszer felújítására és egy egységes árrendszer felé történő elmozdulásra tegyen javaslatot.

 

Árstop razzia – eddig 333 millió forint bírságot szabtak ki

 

Szentkirályi Alexandra arról számolt be, hogy még januárban lezajlott egy kiemelt árstop razzia, amely a normál menetrendhez képest kétszer annyi üzletet, 468-at érintett.

– Ennek eredményeként a húsvéti jeges vizes locsolás kicsit előbb érkezik azoknak az élelmiszerboltoknak, amelyek nem tartották be a szabályokat. Nyolc létfontosságú élelmiszer árának befagyasztásáról döntött a kormány, ezeket ellenőrizték a fogyasztóvédelem munkatársai – folytatta a szóvivő.

A 468 üzletben végzett vizsgálat alapján 334 eljárás indult, ebből 83 megszűnt, mert itt nem találtak jogsértést végül. 179 ügyben már jogsértést állapítottak meg, a bírságot kiszabták, a boltok kiértesítése zajlik. Üzletenként 2-3 jogsértés történt, ezek miatt összesen 333,3 millió forint bírságot szabtak ki. 72 olyan eljárás van, amelynek még nem értek a végére, de várhatóan ezek is komoly bírsággal végződnek.  

Szentkirályi Alexandra hozzátette, sok esetben volt az adott árstopos termékből az üzletben, de azt nem tették ki a boltok polcaira. Az ellenőrzések folyamatosak, január óta további 1565 ellenőrzést végeztek a fogyasztóvédők és online árfigyelő rendszer is indul, mindez a fogyasztók érdekében.

 

További programok »

FEL