Gulyás Gergely: Az infláció mértékénél nagyobb béremelést akarunk elérni

2023. augusztus 24. 11:34 | Mikóczy Erika

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön délelőtt kormányinfón ismertette a tegnapi kormányülésen elhangzottakat.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány tegnapi ülésén az aktuális magyarországi rendezvényekkel kapcsolatos tájékoztatót is meghallgatott. 

– Minden idők leglátványosabb fény- és tűzijátéka volt augusztus huszadikán, Magyarországon, minden eddiginél többen vettek részt a rendezvényeken, a közmédia televíziós közvetítései is rekordot döntöttek – jegyezte meg Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy Budapest mellett a megyei jogú városokban és más településeken is látványos megemlékezések voltak.

Beszélt arról is, hogy fennakadások nélkül, rendben zajlottak a rendezvények, és az ünnepségre látogatók megfizethető áron juthattak ételhez és italhoz is a rendezvénye.

 

A budapesti atlétikai világbajnokságra 2100 sportoló nevezett

 

Az atlétikai világbajnokság eddigi történéseit is értékelte a kormány. Gulyás Gergely kiemelte, hogy mostanra meghaladta a 350 ezret az eladott jegyek száma, az utolsó napokra már nem kaphatók belépők.

– Nagy siker, hogy több mint 2100 versenyző nevezett, soha annyian nem vettek még részt atlétikai világbajnokságon, mint most, a budapestin. Látható tehát, hogy a főváros kiváló házigazdája az ilyen rendezvényeknek – folytatta a miniszter, aki külön gratulált a magyar érmesnek, Halász Bencének a bronzéremhez.

 

A magyar kormány álláspontja változatlan: azonnali béketárgyalásokra van szükség

 

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a kormány kevésbé örömteli kérdéseket is tárgyalt a tegnapi ülésén, ez pedig a háború jelenlegi állásának az értékelése.

– Az elmúlt két hónap történései alapján azt látjuk, hogy ha nem tesznek konkrét lépéseket a békéért, akkor a háború el fog húzódni. Az elmúlt két hónapban, mióta az ukrán ellentámadás megindult, a front érdemben nem változott, a frontvonal ugyanott húzódik, viszont rengetegen halnak meg. A magyar kormány álláspontja változatlan: azonnali béketárgyalásokra van szükség. Ez Európának is érdeke, mert a háború kihat az európai inflációra és gazdasági növekedésre is – szögezte le a miniszter.

 

Akár már októberben vagy novemberben egy számjegyű lehet az infláció

 

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a háború ellenére is tartják azt a vállalásukat, hogy idén egy számjegyűre csökken az infláció, akár már november vagy októberben.

–  Azt a fontos célt el tudtuk érni, hogy háborús helyzetben is megvédtük a munkahelyeket, az infláció mérséklésével pedig a kamatokat is mérsékelni tudjuk, amely a beruházások számára is tágabb keretet nyit. Az infláció mértékénél nagyobb béremelést akarunk elérni Magyarországon, erre idén jó esély van. A reálgazdaságban az infláció ellenére reálbér-emelkedés lesz, ez az állami szférára ez nem igaz, de összességében elmondható, hogy a béremelkedés meghaladhatja az inflációt – folytatta Gulyás Gergely.

 

Gabonabehozatal: „Nem hozhatjuk nehéz helyzetbe a magyar gazdákat”

 

A miniszter elmondta, hogy az Európai Unió egy szolidaritási folyosó létrehozásával kívánta elérni az ukrán gabona behozatalát. A háborút megelőzően összesen évi 40-50 ezer tonnát importáltak, ehelyett most évi mintegy 3 millió tonna behozataláról volt szó.  

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió azonban nem minden tagállamot akart szolidaritásra kényszeríteni, hanem csak az Ukrajnával szomszédos országokat.

Mint kiemelte, az EU nem tett lépéseket annak érdekében, hogy a szárazföldi szolidaritási útvonalakat tehermentesítő tengeri folyosót helyreállítsák. Magyarország ezen okok miatt is indítványozza, hogy szeptember 16-tól az Európai Bizottság hosszabbítsa meg az ukrán gabona behozatali tilalmát.

–  Olyan áldozatot nem vállalhatunk, amely a magyar gazdákat nehéz helyzetbe hozva ukrán gabonával árasztja el a piacot – jegyezte meg a miniszter.

 

„Az online árfigyelőnek köszönhetően 62-ből 54 kategóriában csökkentek az árak”

 

Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy az online árfigyelő július 1-jével indult el a Gazdasági Versenyhivatal gondozásában. A lényege az volt, hogy egy hatékony eszközt adjon az emberek kezébe, informálja őket, és árversenyt indítson az üzletek között.

– Az elmúlt másfél hónapban olyan árversenyt generált az árfigyelő, hogy a 62 termékkategóriából 54 kategóriában átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az árak, ennek mintegy 1,8 százalékos élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehetett – közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a portál fejlesztését és a kategóriák kibővítését tervezik.

A kötelező akciózással kapcsolatban kiemelte, hogy komoly ellenőrzések vannak, tíz hét alatt 722 üzletet vizsgáltak, 70 üzletnél találtak kifogást, összesen 102 jogsértés történt. Leggyakrabban az volt a kifogás, hogy nem tüntették fel az árcsökkentés.

A kormányhivatalok összesen 25 millió forint bírságot szabtak ki 4 eljárás alapján, tehát esetenként többmilliós bírságról van szó.  

További programok »

FEL