A színház Köszönjük Békéscsaba! című programsorozatának függönyhúzó projektje Gulyás Attila búcsúkoncertje volt. Gulyi a következő évadot már a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban kezdi. Az est moderátora Kadelka László ügyelő volt.
A közös múltidézés alatt a színművész a legkedvesebb dalaiból válogatott egy nagy csokorra valót; mi több, több meglepetésben is volt része/részünk.
„Majd tegyenek fel kérdéseket!” – bíztatta Kadelka László a nézőket, miután a színre lépett, ám olyan sűrű volt a műsor, hogy szinte esély sem volt rá… talán jó is.
Elsőként Attila egy Michael Bublé dallal dobbantotta meg a bő 93 százalékban hölgyekből álló nagyérdemű szívtájékát (az est folyamán számtalanszor Rázga Áron zongorázott).
„Gyere kisfiam verset mondani – mesélt Gulyi a kezdetekről. – A nagymamám által hamar oszloposa lettem a berényi egyházközösségben… s hamar kiderült, van némi tehetségem, így mindig énekelnem kellett.”
Berényből meg sem állt a teátrum színitanodájáig, ahol Bartus Gyula és Felkai Eszter osztályába került.
„A suliban mindent beleadtunk – folytatta –, és ezt nem is lehet másképp csinálni: Gyula nagyon szigorú volt, Eszter néni meg mindent megmutatott nekem, ami a színház csínja-bínja.”
Közben elmondta, az első színpadi szerepére még a korábbi-korábbi direktor, Konter László kérte fel – a Jeanne D'arcban volt statiszta, igaz akkor még Csabai Színistúdiósként; az első nagyszínpadi szerepét azonban már másodikos korában eljátszhatta: Kálloy-Molnár Péter Éljen, az élet!-ében.
Közben Kadelka László szerényen hozzátette, hogy Gulyi 2008-ban Junior Prima díjas lett.
Az ügyelő közben megjegyzete, sokan azért választják ezt a pályát, mert nem szerettek tanulni. Ettől függetlenül a színházban mást sem kell csinálni, csak tanulni.
„Én sem akartam tanulni – válaszolta a színész –, noha jó agyam volt, de mindig más érdekelt. Azt hiszem, a tehetségem miatt választottam ezt az egészet. Tulajdonképpen nincs máshol helyem, csak a színpadon; egyébként állatorvos szerettem volna lenni.” (Sajnos az utóbbi magaslabda nem lett lecsapva.)
Gulyi szerint Thomas Mann a Márió és a varázslóban Cipolla alakítása óta érzi magát színésznek.
Azt követően egy őrületeset énekelt Galambos Hajnalkával, mégpedig Az operaház fantomjából Az operaház fantomja nagyduettet. Majdan Atesz elmondása szerint Hajni által beleszerelmesedett a klasszikus zenébe.
Duett ide, duett oda, Attila erős egójának a szóló nóták fekszenek leginkább (ez szerzői megállapítás). Majd derekasan bele is dúrt a Fényév távolságba. És íme a szám utolsó sorai:
„Hát itt ez a hely,
Amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
Amit sokszor nem nagyon értek még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
Tiszta fénybe merülni,
De a jel, ami szól,
De a hang, ami hív.
Még nem mond…
Nekem itt van dolgom,
Nekem itt vannak álmaim…”
A műsor felénél érkeztünk el tulajdonképpen a nulladik kérdéshez: Mi készteti Attilát arra, hogy váltson? (De ne feledjük, színházban voltunk, ahol legfőképp nem a direkt dolgok, hanem az árnyalatok dominálnak.)
Galéria
„Volt már korábban is lehetőségem elmenni vendégszereplni máshova – válaszolta. – És most is ez történt. Lement Nyíregyházán a bemutató és másnap felhívott az ottani igazgató, hogy ajánl egy szerződést… Bizony, egy jó hétig gondolkodtam rajta; majd a családommal megbeszéltem… De leginkább a kihívás vonz, az örök tanulás. Hiszen egy színésznek mindig tanulni és tapasztalni kell és jó, ha az ember megnézhet egy másik helyet, hiszen ezzel csak több lesz.”
A vallomást követően, a karzatról hamarosan Liszi Melinda, a gyönyörű Most múlik pontosanba kezdett. A nóta olykor tercben szólt – amit naná, hogy Gulyi tolt rá; majd ebből is egy csudás kettős kerekedett ki.
Elmesélték, a Színészgarzon emeletesházban szomszédok voltak, és nagyon sokszor nézték együtt a nyolcadikról a napkeltét; mi több, Gulyi számtalanszor öntözte Liszike virágait. „Megbízható srác” – tette hozzá a kiváló kolléga.
Attila másik szélsőséges alakítását Hitchcock Pszichójának a főszerepével lépte meg (a darabot Koltay Gábor rendezte). „Imádtam, hogy rettegnek tőlem – summázta karakterét.
Végül Czitor Attila, az egyik nagybarát-kolléga lépett a deszkákra és nyomban ráült egy cajonra. Majd az este során még nem látott kombinációt alkottak: míg Cziti hozta a ritmust és prózai szöveget mondott, addig Gulyi egy különös dallamban visszaénekelte az elhangzott szöveget.
„A karöltözőben nagyon sok időt töltöttünk el együtt – jegyezte meg Czitor. – Nagyon imádtunk imprózni, noha akkor még nem volt cajon, hanem Vadász Gabi kannáját, illetve gitárokat alkalmaztunk… Amúgy mindig is irigy voltam a szőrös torkú kollégákra.”
Függöny. Taps. Taps. Vastaps.
(A jövő ellenben kiszámíthatatlan...)
