Gerlai kastély: mi lesz a 156 éves hagyatékkal?

2016. január 30. 14:36 | Varga Diána

Nem született döntés a közgyűlésen a gerlai Wenckheim kastély ügyében. Az épület évek óta rossz állapotban van. A jelenlegi tulajdonosnak 2011-ben azzal a feltétellel adta el Békéscsaba önkormányzata az épületet és udvarát, hogy felújítja azt, ám ez azóta sem történt meg. A legutóbbi közgyűlésen arról határoztak volna, hogy a város visszavásárlási jogát három évvel meghosszabbítják.

A gerlai Wenckheim-kastélyban egykor iskola működött, de nagyjából 20 éve az oktatás megszűnt. Azóta az épület állapota egyre csak romlik. A gerlaiak most azért küzdenek, hogy felújítsák az egykori kastélyt. A szebb napokat is megélt épületet 2011-ben nyílt árverésen adta el Békéscsaba önkormányzata a SatisBau Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.-nek azzal a feltétellel, hogy a cég vállalja a felújítást.

Futaki Sándor, az alakulóban lévő Gerlai Wenckheim Társaság képviselője azt mondja: a jelenlegi tulajdonos több pályázatot nyújtott be a kastély felújítására, ám egyszer sem nyert.

– Ha eddig nem tudtak sikeres pályázatot bemutatni, akkor nem nagyon látjuk annak esélyét, hogy ez eztán megtörténhet – véli Futaki, hozzátéve: egy hétszázötvenéves település örökségéről van szó, amihez számtalan élménye fűződik minden gerlainak. A rekonstrukció szerinte turisztikai potenciál, a kastély parkját például önkéntesekkel rendszeresen takarítják és gondozzák, ide kulturális eseményeket szeretnének kitelepíteni a jövőben. Mivel a gerlaiak nem bíznak abban, hogy a tulajdonos felújítja a kastélyt, petíciót juttattak el a békéscsabai önkormányzathoz, melyben arra kérték a képviselőket, hogy ne engedjék ki teljesen a kastélyt a kezeik közül. Február 25-én ugyanis lejár a város visszavásárlási joga a kastélyra.

A városatyák a legutóbbi közgyűlésen arról határoztak volna, hogy ezt újabb három évre hosszabbítják meg. Habár a közgyűlésen szó esett a visszavásárlásról, az 13,6 millió forintos költséget jelentene az önkormányzat számára, ezen felül mintegy 500 millió forintot kellene felújításra szánni.

– Ma az önkormányzatnak nincs erre saját forrása, vagy legalábbis olyan felújítási lehetőség, amire belátható időn belül pályázatot tudnánk benyújtani. Említsük meg a pósteleki kastélyt is, azt is helyre kellene állítani, de egyikre sincs pályázat – válaszolt kérdésünkre dr. Ferenczi Attila városfejlesztési tanácsnok, hozzátéve: több száz millió forintnyi igény van benn önkormányzatnál például útfejlesztésekre, szerinte ezen a területen égetőbb szükség van a pénzforrásokra.

A visszavásárlás lehetőségéről vita alakult ki a képviselők közt a közgyűlésen - melynek részletes tudósítását erre a linkre kattintva olvashatják el. Végül arra jutottak, hogy nem rendelkeznek minden szükséges információval ahhoz, hogy meghozzák a végső döntést. Ezért egyeztetést kezdeményeznek a kastély tulajdonosával, az épület sorsáról pedig várhatóan februárban, soron kívüli ülésen határoznak.

FEL