Galgóczi Ágnes: Lecsengőben a járvány harmadik hulláma

2021. május 18. 12:59 | Vári Bianka

A csökkenő esetszámok ellenére továbbra is be kell tartani a higiéniai és járványügyi korlátozó szabályokat.

 

– 382 főnél mutatták ki az új koronavírus fertőzést, elhunyt 64 fő, 2197 személyt ápolnak kórházban, lélegeztetésre pedig 251-en szorulnak – ismertette a friss járványügyi adatokat Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője. Úgy fogalmazott: a járvány harmadik hulláma lecsengőben van, ezt bizonyítja az is, hogy a 19. héten a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció országos átlagában enyhe csökkenés tapasztalható, a legtöbb település mintájában stagnál a koncentráció 

Az osztályvezető beszámolt arról, hogy továbbra is zajlik az oltási kampány Magyarországon, már több, mint 5 millió 76 ezren regisztráltak oltásra, 84%-uk pedig már meg is kapta a védőoltást.

– Kedden is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 éves korosztály oltása a kórházi oltópontokon. A fiatalok ne felejtsék otthon a szülői beleegyező nyilatkozatot sem! – emlékeztetett a szakember. Mint mondta, korlátozott mennyiségben még lehet időpontot foglalni Szputnyik és AstraZeneca vakcinákra, valamint Pfizer is rendelkezésre áll.

A tájékozatón elhangzott, hogy kedden újabb, összesen 334 ezer adag Pfizer érkezik Magyarországra, amelyből az első és második körös oltások folytatódhatnak. A háziorvosoknál Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinák elérhetőek.

Galgóczi Ágnes figyelmeztetett, hogy a csökkenő esetszámok és az oltások számának növekedése ellenére is be kell tartani a higiéniai és a járványügyi korlátozó szabályokat, valamint a második körös oltásokat sem szabad elhanyagolni. Arra kérte a lakosságot, hogy akinek időpontja van, az éljen az oltás lehetőségével, hiszen azzal egy teljesebb és hosszabb távú védettséget lehet kialakítani.

 

Rendőri intézkedések

– Hétfőn 408 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megszegése miatt. A kereskedelmi üzletekre, szálláshelyekre, és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt 1274 rendőri intézkedés zajlott, valamint 78 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, a korridorokon pedig 28 rendőri intézkedést hajtottak végre – ismertette a rendfenntartással kapcsolatos információkat Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs keddi tájékoztatóján

További programok »

Életmód

Azt mondták, hogy egyek több szalonnát! – 104 éves lett Sódar Józsi bácsi

A hosszú élet titka a bibliai Matuzsálemet (Metuselah) és rokonságát minden bizonnyal nem foglalkoztatta annyira, mint a ma emberét, esetükben ugyanis a 800-900 éves kor sem volt ritka. Ma, amikor a 90 éves szépkorúaknak is kiemelt figyelmet szentelünk, öröm olvasni olyanokról, akik a bűvös százast nemcsak elérték, de bátran át is lépték.
2024. október 6. 16:45
FEL