Futva emlékeztek meg március 15-éről a trefortos kollégisták

2019. március 14. 17:49 | Szabó Rita

Ismét megrendezték az 1848 méteres futást a békéscsabai Trefort Ágoston szakgimnázium kollégiumi diákjainak. A tanulók az intézmény Dobozi úti épülete elől indultak. A program végén megkoszorúzták a Kossuth téri emlékművet.

 

 

A diákok az 1848 méteres futással a forradalom és szabadságharc 171. évfordulójáról emlékeztek meg szerdán. A Trefort kollégium életében már hagyomány, hogy ezzel a sportprogrammal tisztelegnek a hősök emléke előtt. Az intézmény vezetője elmondta: a fiatalok lelkesen jelentkeznek a futásra.

– Azt gondolom, mindig kell valami különleges, valami újszerű, hogy a diákok szívesen részt vegyenek a programokban. Ez a kezdeményezés kicsit sportosabb, mint a legtöbb és nem annyira ünnepélyes, de talán így a diákok is szívesebben részt vesznek benne és a megemlékezés is közelebb kerül hozzájuk. A futásnak hagyományőrző jellege is van a résztvevő egyesületnek köszönhetően. Azt gondolom, ezáltal sokkal jobb emlékeket ébreszt majd a kollégistákban a megemlékezés – fogalmazott Csibor Géza, a BSZC Trefort Ágoston Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégiumvezetője.

A diákok a Kossuth téren megkoszorúzták az emlékművet, majd elénekelték a Himnuszt. Közben a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai korabeli egyenruhában és fegyverzetben álltak díszőrséget a szobor mellett és együtt tisztelegtek az évforduló alkalmából.

További programok »

FEL