Ha máskor kibotorkálunk az ágyból reggelente, és az első kávéig beszámíthatatlanok vagyunk, most megpróbálhatnánk egy jó kis tornával lelket lehelni magunkba. Na, jó, délutánra ez már késő bánat…
De például, ha nem győzünk panaszkodni a hideg, a vírus, a munkahelyi körülmények vagy a tévéből ránk zúduló rossz hírek miatt, mi lenne, ha most inkább szippantanánk egy nagyot, a tiszta, téli levegőből, örülnénk, hogy mi nem vagyunk betegek, hogy egészen jó munkánk van, ráadásul még a kollégák is jó fejek, és inkább olvasnánk egy könyvet az örökös tévé háttérzaj helyett.
Mi lenne, ha nem toporognánk türelmetlenül, morcos képpel a bolt pénztáránál, hanem rámosolyognánk a többi vevőre és a pénztárosra?
Ha általában a sportos szerelést részesítjük előnyben, mi lenne, ha kipróbálnák, milyen érzés órákig üzleti öltözékben vagy elegáns ruhákban feszíteni, és persze fordítva?
Ha mindig a párunk hozza-viszi a gyerekünket az óvodába, mi lenne, ha most mi vállalnánk ezt, és még bezsebelhetnénk a fiunk, lányunk fülig érő mosolyát is érte?
Ha nagyon kötött a napirendünk, mi lenne, ha ma kicsit lazítanánk rajta, ha pedig egyáltalán nincs, mi lenne, ha próbálnánk magunkat valamiféle kerethez tartani?
Ha állandóan a kütyüjeinket nyomogatjuk, mi lenne, ha tartanánk egy teljesen kütyümentes napot?
És mi lenne, ha akár csak egy rövid időre megpróbálnánk mindenkiben meglátni valami jót, akkor is, ha teljesen máshogy él, máshogy gondolkodik, mást tart fontosnak és követendőnek, mint mi…
Ha mód nyílna rá, mennyi mindent megérthetnénk, ha csak egy napra is szerepet cserélhetnénk a párunkkal, a gyermekeinkkel, a szüleinkkel, munkatársainkkal, a főnökeinkkel, vagy mindazokkal, akikkel kapcsolatba kerülünk, legyen az buszsofőr, eladó, postás, fodrász, tanár, diák, orvos, ápoló…
Ma fordított nap van. Egy próbát megér. Legalább kicsiben.
