Folytatódik a Magyar Falu program, újabb lehetőségek a kistelepüléseknek

2020. szeptember 16. 10:35 | Csiffáry Zsuzsanna

A Magyar Falu program célja az 5000 fő alatti kistelepülések népességmegtartó erejének növelése – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. Herczeg Tamás arról is beszámolt, hogy a közösségi élet fejlesztése, illetve a települések identitásának megőrzése is a pályázati lehetőség fő küldetései közé tartozik.

A Magyar Falu programnak köszönhetően Köröstarcsán megújul a polgármesteri hivatal. A község vezetője elmondta, hogy a pályázati kiírás segítségével több utcát is újra aszfaltoztak.

– Az egyik legnagyobb beruházásunk, amely a Magyar Falu programnak köszönhetően valósulhat meg, az önkormányzat épületének felújítása. Sikerült kicserélni a nyílászárókat, klímát szereltünk be az épületbe, hogy a dolgozók jó körülmények között tudjanak dolgozni – közölte Lipcsei Zoltán polgármester.

 A települések számára idén 22 pályázati lehetőség állt rendelkezésre – erről már a térség országgyűlési képviselője beszélt. Herczeg Tamás kiemelte, hogy része a programnak a falusi csok, az úthálózatok javítása, illetve a településeket érintő infrastrukturális fejlesztések.

– Ebben az évben eddig 148 millió forintot nyert a Békés megyei egyes választókerületben az a 8 település, amely pályázhatott. Csabaszabadi település kivételével mindegyik nyújtott be pályázatot és nincs olyan település, amely ne nyert volna – nyilatkozta az országgyűlési képviselő. 

A települések iskolaépületek felújítására, valamint iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére szeptember 18-ig pályázhatnak.

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten

Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, a hét végén ismét nő a záporok, zivatarok esélye, május első vasárnapjára kissé a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:26
FEL