2200 méter hosszú útszakasz újult meg Békéscsaba és Doboz között

2025. július 23. 14:38 | Gulyás Gergő

221 millió forintból újult meg 2200 méter hosszú útszakasz a 4239. számú Dobozt Békéscsabával összekötő úton. A beruházást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatósága a saját, Magyar Falu Programos forrásából hajtotta végre.

A sajtó képviselőit először Kovács József országgyűlési képviselő köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy minden egyes kisebb útszakasz felújításának fontos szerepe van a térség jövőjét illetően, hiszen az utakon közlekedőknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen útviszonyokkal találkoznak. Mint mondta: ez az útszakasz is egy fontos csomópont, ahol sok autós közlekedik naponta, ezért örömét fejezte ki a felújítással kapcsolatban.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Az érintett útszakasz felújítása idén áprilisban kezdődött és május végére fejeződött be, így a burkolat felújítása teljes mértékben megtörtént. Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója elmondta, hogy ezzel egy tavaly felújított szakaszhoz csatlakoztak, amely Doboz külterületén zajlott, 1763 méter hosszúságban.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Ennek az útfelújításnak a kivitelezési munkái 2025 májusában készültek el, 2,2 kilométer hosszúságban. Teljes szélességben két rétegű aszfaltburkolat épült. Az aszfaltburkolatok beépítését követően mind a két oldalon egy méter széles padkát építettünk, illetve tartós burkolati jeleket festettünk fel. A kivitelezési munkák ezzel befejeződtek, tehát ez az útszakasz már korlátozás nélkül, balesetmentesen és komfortosabban használható – mondta az igazgató.

A Békés Vármegyei Területfejlesztési Bizottság elnöke kiemelte, hogy az egyik legforgalmasabb útszakasz újult most meg, hiszen Békéscsabáról innen közelíthetjük meg legegyszerűbben a sarkadi járást. Kónya István hozzátette, hogy több szempontból is kardinális jelentőséggel bír ez a felújítás, hiszen az út – a kisebb javításokat leszámítva – közel 30 éve esett át teljes beavatkozáson.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Egyrészt a közlekedésbiztonság szempontjából óriási előrelépés történt, rendkívül fontos, hogy a balesetveszélyes helyek megszűntek ezen az említett szakaszon. Azt se felejtsük el, hogy a sarkadi járás és a vármegyeszékhely közötti fontos útszakaszról van szó, azért itt mentők, tűzoltók és egyéb más rendvédelmi szervek is közlekednek, így nem mindegy, hogy az utak állapota milyen, ezeken igyekszünk a jövőben is javítani – tette hozzá az elnök.

A Magyar Falu Program részeként zajló munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, hiszen Medgyesegyháza és Kétegyháza között egy 4,8 kilométer hosszú útszakasz felújítása most is folyamatban van.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL