A február 14-én, pénteken 19 órától a Békéscsabai Jókai Színházban zajló esten befolyó összegből a Hatvanezer Fa Egyesületet is szeretnék támogatni. A 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában Móricz Bencével, Ulbert Zoltánnal és Duray Balázzsal Tóth Bianka Nóra műsorvezető beszélgetett a természetvédelemről és a programról.
– Minek köszönhető az összefogás? Hogyan találtak egymásra?
Duray Balázs: Móricz Bence azzal hívott fel még múlt nyáron, hogy mi lenne, ha a néptánc hagyományőrzést, illetve a természetvédelmi ügyeket valahogy össze tudnánk hangolni.
Móricz Bence: Az alapkoncepció az az volt, hogy kitaláltunk valamit, hogyan hívhatnánk föl az emberek figyelmét a természetvédelem ügyének fontosságára. Hiszen ebben a környezetben élünk, amit tulajdonképpen meg kellene tanulnunk tisztelni újra, hogy a része legyünk, nem pedig csak a kihasználói. Ezzel kapcsolatban hívtam föl Balázst, így kezdődött a közös munkánk. Ennek az az érdekessége, hogy ők a szakma, mi pedig valamilyen szinten ennek a gondolatnak a képviselői lehetünk.
– Mit lehet tudni a február 14-ei eseményről?
Móricz Bence: Regionálisan gondolkodunk. Éppen ezért Békés megyei néptáncos együtteseket szólítottunk meg. Legyen szó Békéscsabáról, Gyomáról, Orosházáról, Szarvasról, Gyuláról, akár Elekről, de határon túli Zerindről is jönnek. Ezeket az együtteseket szeretném majd a továbbiakban felkérni arra is, hogy amit a Folk&Roll próbál képviselni a természetvédelemmel kapcsolatosan, azt ők is terjesszék a saját településükön. A Hatvanezer Fa Egyesület mintájára pedig segítsenek keresni szakembereket, akik helyileg tudnak dolgozni.
– Milyen részt vállal ebben a Hatvanezer Fa Egyesület?
Ulbert Zoltán: A műsorban mi csak nézők leszünk, de lesz egy pár perces beszélgetés is. Teljesen a profikra hagyjuk a műsor kivitelezését. A Folk&Roll-on kívül egyébként fellépnek más települések néptáncosai, és zenészek, színészek is, akiknek nagyon szépen köszönjük a közreműködést. Mi inkább abban veszünk részt, hogy a hálózatot próbáljuk kialakítani. Már elkezdtük egyébként. Lesz egy dűlő menti fásítási projektünk, amiben Békéscsabán kívül még két másik település vesz részt, Kamut és Mezőberény. De jelentkeztek Orosházáról és vannak kapcsolataink Gyomaendrőd felé is. Örülünk, hogy a településhálózat gyarapodni fog. Mi nagyon szívesen segítünk mindenkinek. Hogyha mással nem, azzal, hogy elmondjuk, tényleg eddig mi hol tartunk, mit tudtunk letenni az asztalra, mi az, amit csináltunk, hogy fogjanak neki.
– Békéscsabán hatvanezer fa elültetése a cél. Ebből mennyi valósult meg eddig?
Ulbert Zoltán: Már nagyobb a cél. Most nézegetjük a makkokat, amiket elvetettünk. Már itt-ott szépen csíráznak, még hogyha ki sem bújtak a földből. De lesz ilyen kis magoncból olyan 200 000 darab. Több mint 1 200 darab csemetét már elültettünk, de ezt meg fogjuk még fejelni. A várostól kaptunk helyet 74 darab további fának, megvannak az előírások is, hogy milyeneket, hova ültethetünk. A csemetéről történő ültetés mellett az erdősítést is tovább folytatjuk. Ott nem szeretnék darabszámról beszélni, inkább hektárokról érdemes – egész erdő alakul ki. Remélhetőleg minél teljesebb lombfedettséggel, sokkal több fajjal, mint amit oda elültettünk. Inkább mi ökoszisztémákban gondolkodunk. A dűlőkön pedig szeretnénk összekötni a településeket, illetve ezeket a kis mozaikszerűen kialakítandó erdőcskéket.
– A geográfusnak milyen szerepe van a fásításban?
Duray Balázs: Jó látni, hogy egy gondolatcsírából – tehát hogy őserdő, meg klímavédelem – mennyi minden ki tud nőn valóságban is. Pali hozta például a dűlős ötleteit, aki vadász, és kint van a határba, ott tölti nagyon sok idejét. Ott volt a hobbi méhész, aki a méheiről beszélt, az is nagyon mély nyomokat hagyott bennünk. És sok olyan ember, aki nagyon hasonlóan gondolkodott ebben a kérdésben. Nekem geográfusként, de civilként is évek óta az a mániám, hogy hogyan lehet itt a térségben, a városban lokálpatriótaként zöld rendszert kialakítani. Most már mondhatjuk, hogy nemcsak őserdőről beszélünk, hanem dűlőkről, azok fásításáról, cserjék elültetéséről, illetve a városi fás, zöld területekről. Innen nagyon széles a spektrum. Örülünk annak, hogy sokan és lelkesen csatlakoztak az ötlethez, hogy nagyon sokan megtaláltuk egymást. Felemelő élmény, amikor ilyen eseményekben kulminálódnak ezek, és ami létrejön, az formálja a civil közösség, a lakosság, az önkormányzat, a hivatalok hozzáállását is.
– Példamutató, hogy itt egyre több egyesület, egyre több szervezet kiáll a jó ügy mellett. Az együttes két ügy mellé is odaállt. A kultúra népszerűsítése és a környezetvédelem mellé. Miért pont ezt a kettőt választottátok?
Móricz Bence: Tulajdonképpen gyerekkorunk óta táncolunk, mindannyian tanítunk, ebből élünk, van muzsikus is közöttünk. Tehát máshoz nem is nagyon tudunk nyúlni. A természetvédelem pedig mindnyájunknak fontos. Amikor az ember nap mint nap föllép a különböző oldalakra az interneten, azzal szembesül, hogy mennyi gond van a világban. Megosztjuk a cikket, aztán mégis otthon ülünk, és várunk a csodára. Ezek után gondoltam arra, hogy ebből talán lehetne valamit csinálni, hasznos lehet. Mi most a természetvédelemért táncolunk. És mivel néptánc az egy erős mozgalom Magyarországon, még az sincs kizárva, hogy ennek folytatása is lehet.
Duray Balázs: Rengeteg közös dolog van a kultúra, meg a természetvédelem között, hiszen mindkettő érték, és az értékvédelem azt gondolom, hogy ugyanaz. Itt a cél: megőrizni és védeni, átadni ezt az attitűdöt. Beszélhetünk az utánpótlásról, a gyermekekről is. Bence is nagyon sok fiatallal foglalkozik, amikor kimegyünk, és fát ültetünk, hozzánk is rengeteg fiatal és idős csatlakozik. Tehát ez a hagyományőrzés, a természetvédelem, a kulturális értékek védelme, ezek egy tőről fakadnak.
– Most nagyon kongatják a vészharangot minden felől, sokan hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra. Nem vagyunk még elkésve?
Ulbert Zoltán: Bizonyos dolgokban totál elkéstünk. Nem mintha nagyon hirtelen tört volna ránk a klímaváltozás, már a '70-es években lehetett hallani róla. Azóta azonban nem sok minden történt. Egy nagy rendszer, amit világgazdaságnak nevezünk, legyalulta a természetet, az azért a változás lassan mozdul. Ezt be kell gyorsítani, amihez pedig kellenek a civilek. Van mitől megijedni egyébként. De hogyha az ember csak otthon reszket, és nem tesz semmit, akkor hogyan néz a következő generáció szemébe? Nem szeretném, ha egyszer mondjuk a dédunokám nézegetné a régi fotómat, és azt mondaná: „ez az az ember, aki nem csinált semmit?”. Én nem ez akarok lenni, és egyre többen nem ezek az emberek lenni, hanem azok, akik legalább valamit megpróbáltak. Van talán még sanszunk, de ahhoz nagyon keményen kell tolni az ipart e tekintetben.
– Mi az, ami még menthető?
Duray Balázs: Az jutott eszembe, hogy az '50-es, '60-as években ugyanúgy kellett egy össztársadalmi igényt kifejezni. A civil mozgalmak voltak azok, amelyek érzékelve azt, hogy például élelmiszerhiány vagy olajválság van, felhívták a figyelmet a problémákra. Az éghajlatváltozás is több évtizedes, nagyon komoly kutatási múltra tekint vissza. Geográfusként azt tudom mondani, hogy a tudomány nagyon régóta kongatja a vészharangot. Most már azt egyéni problémák közösségi és társadalmi problémákká növik ki magukat. Ez nemcsak természetvédelmi problematika, hanem társadalmi és gazdasági probléma is. Nyilván egy csomó értéket meg tudunk őrizni, de már nagyon sokat elvesztettünk. A jégtakarók olvadnak, a tenger szintje emelkedik, a biodiverzitás vészesen csökken, és rengeteg faj halt ki az elmúlt időszakban. De azért van még mit védenünk. Az ausztráliai bozóttüzek után látjuk, hogyan kelnek életre a leégett erdő közepén az új hajtások. Tehát tudja regenerálni magát a természet, de nélkülünk nem. Most már az embernek, az emberiségnek, a társadalomnak fel kell ismernie azt, hogy lépnie kell, mégpedig ott, ahol él. Ha helyben mindenki megteszi a magáét, akkor ezzel egy globális negatív folyamatot fog tudni talán visszafordítani.
– A mindennapi életben mit lehet tenni a környezetvédelemért egy egyszerű embernek?
Móricz Bence: Nekem a legnagyobb problémám az, hogy nem tanultam meg, hogyan kell bánjak a természettel. Ha visszakanyarodunk az urbanizáció előtti időszakra, az önfenntartó társadalomra, akkor tulajdonképpen olyan szemetet termelt a társadalom, amit föl is használt valamire. Nem kihajította, és elvitte a szemetet a szemetes, hanem hátul szépen megvolt mindennek a helye, és később föl tudta használni, amikor eljött az idő. Ezt én már nem tanultam meg, most itt az ideje.
– Vannak-e további közös terveitek?
Móricz Bence: Szerintem lesznek.
Duray Balázs: Nyilván lesznek. Reméljük, hogy lesznek olyan további egyesületek, olyan emberek és fiatalok, akár más településről is csatlakozna. És remélem, hogy jövőre, amikor egy hasonló eseményre kerül sor, már tudunk konkrétan olyan civilekről, olyan barátokról említést tenni, akik ezen úton járnak, mint mi.
– Aki szeretne csatlakozni, az hol teheti meg?
Ulbert Zoltán: Hogyha ez nem számít reklámnak, akkor a Facebook-on. „60 ezer fa Békéscsabán” nyilvános csoport. Sok egyéb ilyen fás csoporttól eltérően hozzánk simán lehet csatlakozni. Gyertek oda.
Duray Balázs: Az összes esemény ott található meg, azon belül van egy szűkebb kör, ahol konkrétan az akcióinkról adunk információkat, arról, hogy mikor mire kerül sor. Most rövidesen kezdődik a munkásabb tavasz, már várjuk.
