Fókuszban az ember címmel nyílt kiállítás

2019. január 23. 12:18 | Szendi Rita

Már hagyomány, hogy a Márvány Fotóműhely alkotói január 22-én, a magyar kultúra napján bemutatják be az év első kiállítását. Nem volt ez másképp idén sem. Ez alkalommal Fókuszban az ember címmel nyílt fotótárlat a Lencsési Közösségi Házban.

 

 

A kiállításon Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, az intézmény 2001 óta állandó programot kínál január 22-én, mégpedig az itt működő Márvány Fotóműhely kiállításának megnyitóját. Ezúttal a fotózással foglalkozó kör 36 tagjának 36 képét állították ki a közösségi házban.

– A kiállítás témája és címe is az, hogy „Fókuszban az ember”. Ezt a tárlatot azért tettük tematikussá, mert úgy gondoltuk, hogy az elmúlt években nagyon sok kötetlen témájú képanyag készült. Arra gondoltunk, hogy ez a kiállítás legyen egy kicsit tematikus és az ember legyen a központban – mondta el a Márvány Fotóműhely vezetője, Katona Péter.

A kiállítást dr. Ferenczi Attila, a József Attila Lakótelepi Településrészi Önkormányzat vezetője nyitotta meg. Mint mondta: a közösségi ház dolgozói nagyon sok, komoly rendezvényt szerveznek.

– Sok kis klub működik ebben az intézményben, kiváló munkát végeznek, köszönhetően az itt dolgozóknak és vezetőjének is, Takács Péternek. Az egyik ilyen klub a Márvány Fotóműhely, amely 1997-ben alakult – fejtette ki dr. Ferenczi Attila.

Az érdeklődők a kiállítást február 8-ig tekinthetik meg a Lencsési Közösségi Házban.

További programok »

FEL