FIFA bajnokság a Békés Megyei Könyvtárban

2023. április 29. 13:37 | Mikóczy Erika

Szombaton délután FIFA bajnokságot rendezett a Békés Megyei Könyvtár a Gametérben.

Juhász Zoltán, a könyvár igazgatója elmondta, hogy a játék PlayStation 4 konzolokon zajlik, 16 fővel. A részvétel feltétele mindössze annyi volt, hogy érvényes olvasójeggyel rendelkezzen a jelentkező.

– A verseny célja – a hasonló érdeklődésű fiatalok találkozásán, versengésén túl – főként az, hogy bevonzzuk a fiatalokat is a könyvtárba, ez úgy tűnik jó úton halad, hiszen a tizenéveseket sikerült megszólítanunk. A Gametérben zajlik a bajnokság, de ha már a könyvtárban vannak, képet kapnak a versenyzők arról, mi mindenért jó és érdemes még ide járni – fogalmazott Juhász Zoltán.

 

 

A FIFA bajnokság egyenes kieséses rendszerben zajlik a délután folyamán. A résztvevők egymással játszanak, a vesztes kiesik, a győztes továbbmegy és egy másik győztessel játszik, egészen addig, amíg már csak ketten maradnak, ők játsszák a döntőt.

Az intézményben egyébként ez már a harmadik ilyen bajnokság, és úgy tűnik, a videojáték-lehetőséggel, az újításokkal valóban olyanokat is elérnek, akik egyébként talán nem járnának.

 

További programok »

FEL