Fidesz: Kezelhető a közel 400 millió forintos hiány

2019. február 1. 13:47 | Kovács Dávid

Az önkormányzat várhatóan kezelni tudja a költségvetési tervezetben jelenleg szereplő közel 400 millió forintos hiányt – fogalmazott dr. Kerekes Attila Békéscsaba 2019-es költségvetési tervezetét értékelve. A Fidesz önkormányzati képviselője szerint korábban is volt már példa arra, hogy rosszabb helyzetből kezdték az évet.

 

 

Ez a költségvetés dinamizmust és fejlődést mutat, amely tükrözi, hogy milyen irányban halad Békéscsaba – kezdte értékelését dr. Kerekes Attila, aki megjegyezte, hogy a város költségvetése 39 milliárd forint, amely 1 milliárd forinttal több a tavalyihoz képest. A Fidesz önkormányzati képviselője kiemelte: azon kell dolgozni a következő hetekben, hogy kezelni tudják a tervezetben szereplő közel 400 millió forintos hiányt.

– A költségvetés előkészítésének ebben a stádiumában máskor magasabb a hiány. A következő két hétben megkeressük a forrásokat ahhoz, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés, így Békéscsaba működése, fejlődése és egyedisége megmaradjon a következő évben is – fogalmazott dr. Kerekes Attila.

Az önkormányzat mintegy 200 millió forintot tervez beruházásokra, útfejlesztésekre – emelte ki Hanó Miklós, aki hozzátette: kezdeményezték, hogy az egyéni képviselők kapjanak legalább 5-5 millió forintot, amellyel korrigálhatják az esetleges hibákat a kommunális területen vagy megvalósíthatnak egy-egy kisebb fejlesztést.

Dr. Ferenczi Attila frakcióvezető a munka törvénykönyvének módosítását érintő előterjesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a törvény nem tartalmaz semmilyen kényszerítő eszközt arra, hogy a munkavállaló az aláírása nélkül több munkát vállaljon.

– Itt nem kényszerről, nem rabszolgatörvényről, hanem lehetőségről van szó – húzta alá.

A város forgalmi rendjének változásaival kapcsolatban értékes javaslatok érkeztek a közgyűlés tagjaitól, ezen felül az önkormányzat folyamatosan várja a lakossági kéréseket is – tette hozzá a frakcióvezető. A politikus az M47-es nyomvonalának kijelölésével kapcsolatban megjegyezte, hogy a kiemelt kormányzati szándék a tettek szintjén is megmutatkozik, hiszen a tervezést követően a munkálatok is elindulhatnak majd.

További programok »

FEL