Ferenczi Attila: Az volt a kérdés, hogy lesz vagy nem lesz karácsonyi vásár

2018. október 19. 14:45 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Az alapvető kérdés az az volt, hogy megbízza-e a vállalkozót, vagy nem az önkormányzat a karácsonyi vásár megszervezésével - többek között ezt hangsúlyozta a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a párt közgyűlést értékelő sajtótájékoztatóján. Dr. Ferenczi Attila hozzátette: lesz karácsonyi vásár, de lényeges módosításokat vezetnek be a lakossági igényeket figyelembe véve.

 

 

Az októberi közgyűlést követő tájékoztatón Ferenczi Attila kitért arra, hogy a 2018. évi költségvetésben közel 300 millió forintos többlet bevétel keletkezett, amelyet az önkormányzat a központi költségvetésből kapott meghatározott feladatok ellátására. Ugyanakkor a tanácsnok kiemelte: mivel az intézményi kötelező feladatokra az önkormányzat már februárban biztosította a forrásokat, mintegy 91 millió forint szabad felhasználású forrás áll rendelkezésükre, amelyből a városüzemeltetési osztály számára biztosítanak több mint 20 millió forintot, például az utak, járdák karbantartására, valamint ebből fedezik azt a 6 millió forintos többlet költséget, amely a Mackó Kuckó Óvoda energetikai felújítása érdekében az intézmény költöztetése miatt keletkezett.

A közgyűlésen vitát váltott ki a karácsonyi vársár. Mint a frakcióvezető elmondta: ragaszkodnak ahhoz, hogy az ünnep spirituális jellege megmaradjon, tehát ne legyen sértő zene, hangoskodás, italozás. Kulturált módon kell a vásárt megvalósítania a vállalkozónak - hangsúlyozta Ferenczi Attila. Hozzátette: a lakossági igényeket figyelembe véve, a főtéren csak faházból, illetve a könyvárus esetében egy sátorból lehet árulni, sőt a templom elől a szökőkút oldalára helyezik át a dodzsemet és körhintát, amelyeket eddig évente 1200 gyermek használt karácsonyi időszakban - bejelentkezés után - ingyen.

Kiss Tibor alpolgármester a választókerületi célelőirányzat vitája kapcsán elmondta: 2006-ban még az ő javaslatára szabályozta a testület az akkori képviselői keret felhasználását, ezt a rendeletet finomították most.

– A képviselő csak javaslatot tehet a közösségek kérése alapján. Ez átmegy a pénzügyi osztályon,  átmegy a jogi osztályon, valamint egy vezetőnek – a polgármester úrnak, vagy a helyettesének  – a jóváhagyása kell hozzá – hangsúlyozta Kiss Tibor.

Az alpolgármester hozzátette: ezért nem is érti, hogy néhány képviselőtársa miért tiltakozik a választókerületi célelőirányzatok felhasználásának módja ellen, mivel bármelyikük tehet támogatási javaslatot a forrásból.

A pénteki sajtótájékoztatón Paláncz György képviselő az életvitelszerűen közterületen tartózkodás tilalmával kapcsolatos törvény változásának önkormányzatot érintő feladatairól beszélt. Ugyanis a törvény értelmében az önkormányzatnak kell biztosítania a jogszabálysértés miatt előállított személyek ingóságainak tárolását.

– A Gyár utcai hajléktalanszállón lett egy olyan konténer rendszeresítve erre a feladatra, amely biztonságos tárolási lehetőséget jelent majd azon személyek értéktárgyai számára, akik valamilyen oknál fogva eljárás alá kerülnek – emelte ki Paláncz György.

A képviselő hozzátette: a törvényi változás nagyon fontos lépés. Mint mondta: itt Békéscsabán is problémát okozott a lakosságnak ezen emberek jelenléte a közterületeken. Paláncz György kiemelte, hogy elegendő hely van a város hajléktalanszállóján.

További programok »

FEL