Fények, színek, életek – vasúti baleset-megelőzési előadás gyerekeknek

2023. február 23. 18:52 | Fajó Attila

Harmadik alkalommal tartott a békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar vasúti baleset-megelőző előadást kisdiákok számára. A MÁV és a városi rendőr-főkapitányság partnerségével megvalósult esemény házigazdája Sós Imre, a főpályaudvar vezetője volt.

Hazánkban 7500 kilométernyi vasútvonal található, melyet átlagosan 1,5-2 kilométerenként vasúti átjárók szabdalnak. Fokozott figyelemmel kell megközelíteni ezeket, hiszen a fényjelzés, sorompó és a vonatkozó KRESZ-táblás figyelmeztetések ellenére rendkívül balesetveszélyes helyekről van szó. Figyelemfelhívó célzattal indult útjára, napra pontosan egy éve a fent említett előadássorozat, a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar szervezésében.

 

 

Az oktató jellegű, prevenciós előadást a rendőrség képviseletében Kónya Orsolya őrmester, balesetmegelőzési eladó, a MÁV részéről pedig Bajkai Zsolt, balesetvizsgáló tartotta a gyerekeknek, nekik szólóan, vonatkozó ábrákkal, képekkel illusztrálva az elhangzottakat.

Sós Imre elmondása alapján az olykor életmentő és egy esetleges vasúti baleset kialakulását megelőző információ átadáson van a hangsúly, amit az iskoláskorú gyermekek otthon szülőkkel, iskolában a kortársaikkal tovább beszélnek és megvitatnak.

Jó visszajelzéseket kapott az ügy, a közelmúltban a MÁV vezérigazgatóság kommunikációs osztálya is megdicsérte a békéscsabai kezdeményezésű előadássorozat.

További programok »

Itthon

Fókuszban a napszemüvegek: országos ellenőrzést indít a hatóság

A jó idő közeledtével egyre többen vásárolnak napszemüveget, ezért a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos vizsgálatot indított. A cél egyértelmű: kiszűrni a piacról azokat a termékeket, amelyek nem nyújtanak megfelelő UV-védelmet, és ezzel veszélyeztetik a vásárlók látását.
2026. április 26. 18:25
FEL