Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Békéscsabai KIE

2022. október 8. 18:18 | Papp Ádám Sándor

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte szombaton a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület. Ugyan a szervezet 1991-ben alakult meg, a koronavírus-járvány tavaly nem tette lehetővé a jubileumhoz méltó, közös rendezvényt, így most tartották meg az évfordulót.

A szervezők a jeles alkalomból szombaton délután az evangélikus egyház gyülekezeti termében várták mindazokat, akik valaha megfordultak a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesületben. A rendezvény első részében irodalmi kávéházzal készültek, ahol az irodalom, a zene és a képzőművészet kapott helyet, valamint az áhitat. A megjelenteket Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte.

– Sok embert érintett meg az egyesület működése, így bártan mondhatjuk, hogy fontos szerepe van a város és azoknak az életében, akik valamikor tagjai voltak, vagy még ma is tagjai a Békéscsabai KIE-nek. Sok szempontból hasznos a tevékenységük: a kulturális programok, a sporttevékenység, a közösségi lét és a jóistenhez vezető út megtalálása vagy a személyiség, a léleképülest tekintve – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A Békéscsabai KIE egy olyan lelki közösség, ahová jó tartozni, ahol hasonlóan gondolkodó, keresztény emberek lehetnek együtt és a tagok közös nevezője a hit, a közösen végzett tevékenységek – fogalmazott az egyesület elnöke.

– Vallásos alapon szerveződik az egyesület, de sok más, egyéb tevékenységünk is van azon túl, ami például egy szokványosan templomba járó ember számára nem adatik meg. A közösségi lét az egyfajta baráti társaságot is jelent, ahová érdemes elmenni, például sportolni. Továbbá kirándulásokat szervezünk, ifjúsági klubunk, gitáregyüttesünk van, de gyerekek számára kínáljuk a kreatív bibliatanulmányozást, míg a felnőttek részére interaktív bibliaórát, nagyjából ezek a rendszeres rendezvényeink. Jelen pillanatban 50 tagunk van, de olyanok is járnak hozzánk, akik nem KIE tagok – mondta Szák Kocsis Péter.

Szeverényi Mihály festőművész volt a Békéscsabai KIE első elnöke, aki 1991-től egészen 2004-ig töltötte be pozícióját. Nevéhez fűződik a Szivárvány alkotókör elindítása, ahol rengeteg fiatal festett, alkotásaikat pedig kiállítások formájában fogták össze.

– Nagy lelkesedéssel végeztük az ifjúsági munkát és az volt a fő célunk, hogy ne csak mi, keresztények önmagunkban megbeszéljük a teológiai kérdéseket, hanem nyissunk a külsősök felé, azok felé, akik az egyházba nem akartak betagozódni. A művészeteket, a művészeti programokat, az alkotó munkát és az alkotókört helyeztük a középpontba, továbbá a költészetet, az irodalmat, a zenét. Ez nagyon sok embert vonzott és pezsgő ifjúsági életet éltünk nagyon sokáig – hangsúlyozta az egyesület korábbi elnöke.

Az egyesület a jövőben szeretné azon foglalkozásait, klubjait újra életre hívni, amelyek az évek alatt elhalványodtak, de fontosnak tartják azt is, hogy programjaikkal az ifjúság felé nyissanak.

További programok »

FEL