Felújítják a világon egyedülálló sarkadi református templomot

2021. március 6. 17:19 | Hidvégi Dávid

Hamarosan kezdetét veszi a település jelképének, a világ egyetlen kilenctornyú templomának a felújítása. A templom 1868-ban épült meg linzi mintára és Sarkad határában már messziről látni lehet nappal és éjszaka is, hiszen szürkület után kivilágítják.

A város első református temploma már 1700 körül állt, de a tornya csak 1796-ban készült el. 1866-ban hatalmas tűzvész pusztított Sarkadon, amely következtében a templom és több környező épület leégett. 1867-ben rögtön elindult az újjáépítése osztrák, azaz linzi mintára, hiszen ide utaztak ki a mesterek, hogy elkészítsék a terveket. A templom 1868-ban megépült, míg az eredeti, linzi mása 1880-ban leégett, így a sarkadi lett a világ egytelen kilenctornyú temploma, amelyből nyolc fiatorony.

– A templomaink megőrzése és felújítása a közös érdekünk. Úgy gondolom, aki templomot és iskolát épít az mindenképpen jó úton jár. A belvárosi református templom Sarkad egyik jelképe. Gyönyörű, amit a turisták is szívesen meglátogatnak – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője. Dr. Kovács József hozzátette: a templom közvetlen környezetében zajlik az általános iskola felújítása és a sportcsarnok felépítése szintén kormányzati támogatással.

A magyar kormány a sarkadi református templom felújítására 200 millió forint vissza nem térintendő állami támogatást biztosít az egyháznak.

– A legfontosabb a tetőszerkezet cseréje a csatornahálózat felújításával. A falakat is szigetelik a külső és belső festéssel együtt. Megújul a teljes elektromos-hálózat, a közlekedő tér, két helyiség, valamint infokommunikációs pontokat is kialakítanak. Megújul a toronyba vezető lépcső is a korláttal együtt. Sarkadon nagyon erős az egyházi közösség, így mindenkinek javára válik, hogy a templom megszépül a város szívében – részletezte a beruházást Mokán István polgármester.

Koncz Zsolt, helyi református lelkész kiemelte: az egyházközség miatt is fontos a felújítás, ráadásul minden lakos büszke a helyi templomra az egyedülálló tornya miatt.

– Nagyon sok módon kötődnek ehhez a templomhoz, nemcsak gyülekezetileg, hanem általánosan is. Sok olyan rendezvény van, ami a gyülekezeten is túlnyúlik. Fontos, hogy ez a felújítás megtörténjen, érezzük ennek a súlyát. Komoly munka lesz, hálát adunk érte. Tetőtől talpig megújul a templom – fogalmazott a lelkész.

A munkák nyár elején kezdődhetnek a közbeszerzési eljárást követően, majd jövő tavasszal, a tervek szerint 2022. március 15-éig végezhetnek a beruházással.

 

A templom belül is tartogat különlegességeket

 

A templom orgonáját, ami eredetileg egy referencia orgona volt, Rieger Otto készítette. A lelkész hangsúlyozta, hogy a hangszert folyamatosan karbantartják a helyi kántor segítségével. A másik különlegesség a három harang, amelyek neve: Hit, Remény és Szeretet. Koncz Zsolt elmondta: a sarkadiak tudják a harangok nevét, így sokaknak rögtön eszébe jut a szeretet, amikor délben megszólal az erre a névre hallgató legnagyobb harang.

 

Galéria

További programok »

FEL