A százötvenezredik ügyfelet köszöntötték a sarkadi Kormányablakban

2021. július 25. 16:25 | behir.hu

Sarkad 2013. január 1-je óta ismételten járásközpont igazodva Magyarország korábbi közigazgatási hagyományaihoz. A Sarkadi Járási Hivatalban 2015 óta Kormányablak is működik, amely júliusban már a 150 ezredik ügyfelét fogadta.

A hazai közigazgatás átalakítása még a 2010-es évek elején vette kezdetét, amikor létrejöttek a Kormányhivatalok, illetve újra felállították a Magyarországon komoly hagyományokkal rendelkező járási rendszerét. A sarkadi városvezetés és a kistérséget alkotó települések vezetőinek akkori érveit meghallgatva, a Békés megyei járási rendszer kialakításánál nem volt kérdés a valamikori Sarkadi Járás, mint közigazgatási egység újraalakítása sem. A város 2013. január 1-től így lett ismételten járásközpont. A járást összesen 11 település alkotja 23 ezer lakossal. A Sarkadi Járási Hivatal egy régi iskolaépületben kezdte meg a működését, majd 2015-ben Kormányablakot hoztak létre benne. A hivatal 2020-ban egy új épületszárnnyal bővült.

A már 6 éve működő sarkadi Kormányablak július 19-én fogadta a százötvenezredik ügyfelét, aki Farkasné Vas Kitti, helyi lakos volt. A meglepett ügyfelet a jeles alkalomból a Békés Megyei Kormányhivatal részéről dr. Krizsán Anett igazgató, a Sarkadi Járási Hivatal részéről dr. Sipos Lajos hivatalvezető és dr. Kovács József a térség országgyűlési képviselője, valamint dr. Mokán István polgármester köszöntötték a kissé meglepett százötvenezredik ügyfelet.

A városvezető ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: „a történelmi Magyarország szívében lévő Sarkadon” egy igen szorgalmas, értékes emberi közösség formálódik, ennek a közösségnek pedig nagyon értékes része a Sarkadi Járási Hivatal. Hozzátette: a hivatal, illetve az abban folyó munka hatalmas érték, egyrészt mert számos munkalehetőséget ad, másrészt mert a város és a kistérség lakosságának helyben biztosítja a színvonalas ügyintézés lehetőségét.

– A hangsúly pedig a helyben történő ügyintézésen van, nem kell annak az eléréséhez sehová utazni, az állampolgárok pedig időt és pénzt takaríthatnak meg az ügyeik elintézése mellett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ügyfelek elégedettek a Sarkadi Járási Hivatalban és a helyi Kormányablakban folyó munkával, a jó együttműködés pedig továbbra is garantált ehhez az értékteremtő munkához a városvezetés és az önkormányzat részéről. Elmondható, hogy ez egy ügyfélközpontú, segítő szándékú hozzáállásról tanúságot tévő hivatal – fogalmazott dr. Mokán István.

 

További programok »

FEL