Felemás kezdés a kick-box Európa-bajnokságon

2023. augusztus 29. 14:24 | behir.hu

Isztambulban a hétfői versenynappal megkezdődött a WAKO Junior, Kadet és Gyermek Kick-box Európa-bajnoksága. Az ünnepélyes megnyitó előtt is tartottak mérkőzéseket, hiszen jó néhány súlycsoportban még a tizenhatba jutásért is küzdeni kellett. A megmérettetésen több békési harcos is képviseli a Viharsarkot.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség beszámolója szerint a megnyitó ünnepségen minden válogatottat három versenyző képviselte, a magyar versenyzők egyike a békéscsabai Petró Bálint volt. A megnyitón beszédet mondott többek között Salim Kayci, a török szövetség elnöke, Király István, a WAKO európai elnöke és Roy Baker, a WAKO világszövetség elnöke. S utána hat tatami páston és három ringben elkezdődtek a küzdelmek.

A BMHSZ klubok vegyes napot zártak. Csiernyik Zsombor nem bírt görög ellenfelével, aki sok ponttal elhúzott, futnia kellett az eredmény után, s ezt az ellenfél ki is használta. A battonyai taekwon-dos Marosin Bellának kick-light-ban egy fizikálisan erős bulgár versenyző jutott, akivel nem bírt. A light-contactban már jobb volt – ami nem csoda, hiszen ez jobban hasonlít a taekwon-do küzdelmekhez – de a lengyel lány keményen „zakatolt”. Bella megtett mindent, de a lengyel jobb volt. Klubtársa, Tóth Lajos sem tudott mit kezdeni angol ellenfele hosszú első lábas rúgásaival, csak nehezen tudott a közelébe férkőzni, így light-contact-ban véget ért számára az Eb. Kick-light szabályrendszerben még javíthat.

Gyeraj Ákos nem sok esélyt adott koszovói ellenfelének. Főképpen számos fejrúgást ért el, s még az első menetben döntésre vitte a mérkőzést technikai K.O.- val , tíz pont különbséggel győzött. A következő körben a nyolc közé jutásért ellenfele a brit Cristiano Firth lesz. Petró Laura nagy csatában, kiélezett küzdelemben nyert török ellenfele ellen egy ponttal és jutott be a nyolc közé. A következő ellenfél sem ígérkezik könnyűnek a bolgár Eleonora Valentina személyében.

 
Eredmények:

Point-fighting szabályrendszer:

Junior korosztály:

57 kg. Csiernyik Zsombor – Alexandros Lyritis (Görögország) a nyolc közé jutásért 3 : 13

 

Kadet 2 (Ifjúsági) korcsoport:

47 kg. Gyeraj Ákos – Milaim Nexhipi (Koszovó) a tizenhat közé jutásért 12 : 2

 

Kadet 1 (serdülő) korcsoport:

42 kg. Petró Laura Lilla – Yagmur Ecrin Güldogan (Törökország) a nyolc közé jutásért 4 : 3

 

Kadet 2 (ifjúsági) korcsoport:

63 kg. Tóth Lajos – Joseph Wood (Nagy-Britannia) a nyolc közé jutásért 0 : 3

46 kg. Marosin Bella Mónika – Kalina Polak (Lengyelország) a nyolc közé jutásért 0 : 3

 

Kick-light szabályrendszer:

Kadet 2 (ifjúsági) korcsoport:

46 kg. Marosin Bella Mónika – Katrin Parvanova (Bulgária) a nyolc közé jutásért 0 : 3

 

A keddi napon várhatóan még többen sorra kerülnek a mieink közül és sikeresen szerepelnek majd. Nagyon hosszúra nyúlik majd a

versenynap, az utolsó mérkőzést Viczián Dániel vívja majd 19 óra 29 perckor-a megadott menetrend szerint. Elkezdik a versenyzést a formagyakorlatosak is. Az interneten erre a linkre kattintva követhető. 

 

Keddi mérkőzések:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

 

Junior korosztály

63 kg. Viczián Dániel – Michelangelo Odorisio (Olaszország) a nyolc közé jutásért 6.sz.tatami 19.29

60 kg. Pántya Réka – Ana Jovic (Horvátország) a nyolc közé jutásért 3.sz tatami 12.09

 

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

37 kg. Petró Bálint – Krystian Kowalski (Lengyelország) a nyolc közé jutásért 3 sz.tatami 13.47

47 kg. Gyeraj Ákos – Cristiano Firth (Nagy-Britannia) a nyolc közé jutásért 3 sz.tatami 16.05

57 kg. Matuska Máté –Adrian Topalli (Horvátország) a nyolc közé jutásért 3 sz.tatami 18.21

46 kg. Fördös Jázmin Dóra – Nina Korosec (Szlovénia) a nyolc közé jutásért 6.sz.tatami 12.15

50 kg. Kása Hanna – Elena Hudin (Szlovénia) a nyolc közé jutásért 6.sz.tatami 12.55

50 kg. Szabó Szófia – Nadine Moser (Ausztria) a nyolc közé jutásért 6.sz.tatami 13.11

 

Gyermek korosztály

24 kg. Peregi Botond – Anton Vasilev (Bulgária) a négy közé jutásért 6.sz tatami 10.07

33 kg. Tóth Kevin – Harley Light (Nagy-Britannia) a négy közé jutásért 6.sz tatami 10.43

 

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Junior korcsoport

63 kg. Viczián Dániel – Manuel Perez Arias (Spanyolország) a nyolc közé jutásért 2.sz.tatami 16.58

 

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer

Kreatív formagyakorlat

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály

Bak Ágnes Panna 14.34

Gyermek korosztály:

Szemenyei Máté 14.00

További programok »

FEL