Felemás évet zárt a Békéscsabai Előre NKSE

2021. december 30. 13:38 | Papp Ádám Sándor

Felemás évet zárt a Békéscsabai Előre NKSE. A csabai kézilabdázók ugyan kiestek az NB I-ből, a másodosztályt eddig hibátlan mérleggel vezetik. Papp Bálint együttese továbbá bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé.

A Békéscsabai Előre NKSE a 2021-es naptári évet a legmagasabb osztályban, a női kézilabda NB I-ben kezdte meg. A csabai lányok nehéz helyzetből indították a januárt, hiszen több sérülés és betegség nehezítette a dolgukat. Ráadásul a csapat pont nélkül, a legutolsó pozícióban várta a bajnokság hátralévő részét: végül a csabai lányok búcsúztak az első osztálytól.

– Nem volt könnyű évünk. 2021-et a változatosság jellemezte, a végletek éve volt ez. Januárban, amikor nekikezdtünk a szezon második felének, akkor az volt a célunk, hogy megőrizzük az NB I-es tagságot. Sajnos az ismert januári járványhelyzet miatt sokszor kényszerültünk arra, hogy pihenőt tartsunk – emelte ki Paláncz György klubelnök.

Nyáron egy új stáb kezdte meg a munkát Békéscsabán: Mátéfi Eszter szakmai igazgatóként tért vissza a Viharsarokba, míg Papp Bálint vezetőedzőként vette át a stafétát.

– Jól szerepeltünk a felkészülési mérkőzéseken és a hazai tornán is meg tudtuk szorítani az NB I-es ellenfeleinket. Igazából nem ez volt a lényeg, hanem az hogy lépésről-lépésre haladjon a csapatépítés, ami a hasznunkra válhat hosszútávon. Én abban hiszek, hogy kellenek a meghatározó játékosok és egyéniségek, de csapatként lehet igazán nagy eredményt elérni – emelte ki a vezetőedző.

A csabai lányok a 2021/22-es bajnoki kiírásban 11 győzelemmel és 22 megszerzett ponttal az első helyen várhatják a bajnokság januári folytatását.

– Szerintem egy jó felkészülésen voltunk túl nyáron. NB I-es csapatok ellen játszottunk edzőmérkőzéseket, ahol jó teljesítményt mutattunk. A bajnokságot most veretlenül vezetjük, van még 7 mérkőzésünk az alapszakaszból és készülünk utána a rájátszásra – mondta Giricz Laura csapatkapitány.

A csabai lányok a Magyar Kupában is remekeltek, kiejtették az NB I-es Érd gárdáját és a NEKA elleni döntetlennel bebiztosították helyüket a sorozat legjobb 8 csapata között. A Békéscsabai Előre NKSE kiemelt célja lesz 2022-ben az, hogy visszajusson a legmagasabb osztályba.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL