Fejlődési pályára állhat a város és a térség

A Jobbik is értékelte a közgyűlés történéseit.

A Jobbik közgyűlés utáni tájékoztatóján Kocziha Tünde két témával kapcsolatban fejtette ki álláspontját. A képviselő a Modern Városok Programban kötött keret megállapodásról, valamint az Öveges-programot érintő szabálytalanságról, és az ezzel kapcsolatos vizsgálatról beszélt.

A Jobbik politikusa kiemelte, hogy a Modern Városok Programnak, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív programnak köszönhetően két olyan lehetőséghez jutottunk, ami fejlődési pályára állíthatja nemcsak a várost, hanem a közép-békési térséget. A képviselő hangsúlyozta, hogy megállapodásban rögzített 31,6 milliárd forint is bizonyítja Szarvas Péter két éves munkáját és azt, hogy a polgármester sikeresen lobbizik. Hozzátette, nem igazolódtak azok a riogatások, amelyek azt vetítették előre, hogy nem jönnek fejlesztési pénzek a városba amiatt, mert független polgármester van a megyeszékhelyen.

– Több háttérüzenete is van ennek a döntésnek, egyrészt a kormány és a  miniszterelnök számít Békéscsabára, valamint üzenet a Fidesz-frakció felé, hogy a miniszterelnök elfogadta Szarvas Pétert, mint független polgármestert, így ugyanezt várja el a helyi Fidesz-frakciótól is – fogalmazott Kocziha Tünde.

Az önkormányzati képviselő ugyanakkor jelezte a félelmét a beruházások megvalósulása utáni fenntartási költségekkel kapcsolatban is. Példaként említette a CsabaParkot is, amelyet nagy örömmel fogadott mindenki, miközben a közelmúltban derült ki, hogy 40 millió forintot kell fordítani a fenntartásra. Kocziha Tünde az Öveges-programmal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a 49 millió forint visszafizetése nagy felkiáltójel, a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni a közbeszerzési eljárásoknak. Hozzáfűzte, támogatja a vizsgálat elindítását, hiszen ha van személyi felelős, akkor azt ki kell deríteni, majd a megfelelő jogi útra kell terelni az ügyet.
 

Megosztás:

Címke: ,