Fejezetek Békéscsaba történetéből: Egykori iparosok az Andrássy úton

2020. október 23. 17:14 | behir.hu

A Kovan-féle úriszabászat az Andrássy út 6. szám alatt

Kován vagy Kovan Endre ipartestületi alelnök, úriszabó igen híres és sokat foglalkoztatott volt a városban. Régi, nagyon elismert szabómester, akiről az első híreket a Közlöny 1897. évfolyamából olvassuk. Varga Mihály úri és polgári férfiszabó saját üzlethelyiségét áthelyezte, és Vasút utcai (Andrássy úti) üzletét eladta Kovan Endre férfiszabónak.

Az ő első hirdetése csak a következő lapszámban jelent meg, amelyben tájékoztatást ad, hogy a Vasút utcán, a Kocziszky-féle bazárban, a volt Varga-féle üzlethelyiségben nyitja meg üzletét, a postahivatallal szemben. Ez a mai Andrássy úton levő, ismert borozóval szemközti, már nem álló épületet jelenti.

1909-ben már a Vasút utcán, a Nádorral szemben, vagyis az Andrássy út 6. szám alatti üzletben fogadta ügyfeleit. Szerencsés helyen volt, mert a Nádor miatt itt volt a Motornak a megállóhelye. Ezen kívül szőlő eladásával is foglalkozott, ugyanis szőlőbirtokos is volt, és Csabagyöngye szőlőt is lehetett nála venni, akár nagy tételben is.

Egy érdekes történetet írt róla a Közlöny 1902-ből. Egy csabai kocsislegény, aki olcsón akart szép ruhához jutni és egy udvarban lakott Kovan mesterrel, annak segédei előtt sokszor fennhangon megjegyezte, hogy jó lenne neki is egy szép kabát. Egy este, zárás után besettenkedett a műhelybe, majd egy neki szimpatikus kabátot elemelt, aztán hazament a Jaminában lakó édesanyjához, és ott a kemencébe rejtette az értékes tárgyat. Kovan mester persze másnap rögtön reá gyanakodott, feljelentése nyomán a rendőrség a fent mondott helyen megtalálta a ruhaneműt. Szerencsére a mama nem gyújtott be aznap este.

1927-ben már nem ebben az épületben működött üzlete, hanem a „Kossuth szoborral szemben” épült, akkori címén Szent István tér 8. szám alá helyezte át (a Vidovszky – Adler-házba), helyére a Dobay drogéria költözött (abban az üzlethelyiségben 1926-tól már volt telefonvonal). Kovan mester legkisebb fia, György evangélikus lelkész lett, majd 1929-ben a kecskeméti közösség meghívta segédlelkésznek és hitoktatónak. Másik fiát, Endrét helyettes kórházi gondnoknak jelölték ki 1928-ban.

Kovan szabóról Dedinszky Gyula több anekdotát is gyűjtött. Ezek szerint szakértelme ellenére többször előfordult, hogy elszabta a nadrágot. Így járt vele egy tábornok és Szeberényi Lajos Zsigmond esperes is, de ő megnyugtatta a panaszkodókat azzal, hogy „most ez a divat”. Gyula bácsi a Kiss Ernő utcában tudta a műhelyét. (Folytatjuk.)

Szalay Ágnes

 

További programok »

FEL