Fának ütköző kisteherautó és három előállítás miatt intézkedtek a rendőrök

2020. június 9. 10:35 | behir

Összetört egy befőttes üveg, amelyből drognak tűnő anyag került elő - így indult az egyik ügy.

Egy kisteherautóval közlekedő nő lehajtott az útról és egy fának ütközött Telekgerendás külterületén, június 8-án 8 óra 45 perc körül. A balesetben a nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatott a police.hu.

Békéscsabán, a Bertóthy udvar egyik társasházának lépcsőházában, június 8-án délután egy férfi véletlenül leejtett és összetört egy befőttes üveget. Az üvegben kábítószer gyanúját keltő növényi törmelék volt, ami az előzetes vizsgálat eredménye szerint új pszichoaktív anyag. Az egri férfi a gyanú szerint a történtek idején bódult állapotban volt, a rendőrök a nadrágjának a zsebében is találtak kristályos anyagot. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a kristályos anyagot, illetve a növényi törmeléket lefoglalta, a 23 éves férfit pedig a rendőrök előállították és büntetőeljárás indult ellene.

Súlyos testi sértés kísérlet és garázdaság gyanúsítottjait állították elő június 8-án a Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei. Az egyik férfi társával 2019. november 24-én, Sarkadon, a Bokor utcában szóváltás után többször megütött egy férfit. A másik előállított 2020. május 8-án Sarkadon, a buszállomáson ordítozott és szemeteseket borogatott. A rendőrök mindkettőjüket gyanúsítottként kihallgatták.

További programok »

Kék hírek

Mikulással a biztonságért: Békéscsabán végzett közúti ellenőrzéseket a rendőrség

Folyamatosak a közúti ellenőrzések Békés megyében. Hétfőn, Békéscsabán, a szabályosan közlekedőket a Mikulás megjutalmazta, míg a szabálytalanokat megbüntette. Időközben a megyeszékhelyen elindult az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve is, amelyben a rendőrség Magyarország egész területén, december 6-a és 12-e között közúti ellenőrzéseket végez.
2021. december 6. 17:00
FEL