Ezzel a CT-vel hamarabb fedezhetők fel a koronavírus miatti elváltozások Pécsen

2020. augusztus 1. 17:52 | behir.hu

A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pénteken.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az eseményen elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezési alapból 133 millió forintért vásárolt és az egyetem orvosi képalkotó klinikájának Rákóczi úti telephelyén üzembe helyezett komputertomográf (CT) akár már a laboratóriumi teszteket megelőzve is felfedi az orvosok előtt a vírus okozta tüdőelváltozást, segíti a betegség nyomon követését a kezelés és a kontrollvizsgálatok során.

- Használatával választ kaphatunk olyan kérdésekre, amelyekre más képalkotó diagnosztikai eszközökkel, például röntgen-, vagy ultrahangkészülékkel nem” – mutatott rá. Hozzátette: Magyarország megnyerte a koronavírus elleni első csatát, megfékezte a járvány első hullámát és más országokkal ellentétben el tudta kerülni a tömeges megbetegedéseket. Kiemelte azt is, hogy bár a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek Európában, a veszély nem múlt el, szakértők szerint fel kell készülni a járvány második, őszi hullámára.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülés nem lehetne eredményes megfelelő orvosi eszközök, felszerelések nélkül, ezért a klinikai központ új CT-je jelentős előrelépés a koronavírus elleni küzdelemben. Hozzáfűzte, a berendezésnek óriási jelentősége van más elváltozások, köztük daganatos betegségek korai felismerésében, továbbá tüdőszűrő-vizsgálatok elvégzésében is.

 

Fotó: MTI, Varga György

 

Schanda Tamás kitért rá: a pécsi egyetem klinikai központja a Dél-Dunántúl klinikai szintű betegellátó intézménye, Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, számos területen nemcsak régiós, hanem országos feladatokból is kiveszi a részét. A központ éves osztályos betegszáma több mint 100 ezer, a járóbeteg-szakellátásban egymilliót meghaladó esetet lát el, a gyógyítás mellett kutató és oktató tevékenységet is végez.

Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora köszönetet mondott a koronavírus-járvány elleni védekezésben áldozatos munkát végző egyetemi dolgozóknak, egyben reményét fejezte ki, hogy a vírusra fél, vagy egy év múlva már csak mint rossz emlékre fogunk visszagondolni. Úgy fogalmazott: ha megtartjuk az előírásokat, kellő fegyelemmel követjük az utasításokat, továbbra sem lesznek nagyon komoly problémák.

Kiemelte, hogy az orvostudomány rohamléptékkel fejlődik, a 7-10 évvel ezelőtt vásárolt műszerek már leamortizálódtak, cseréjük szükségessé válik. Ennek a folyamatnak egyik eleme az új CT vásárlása, amelyet a közeljövőben egy másik beszerzése követ.

Sebestyén Andor, a klinikai központ elnöke hangsúlyozta: az egyetem nem állhat meg a fejlesztésekkel, mert az a célja, hogy a lehető legjobb ellátást biztosítsa a régió lakosságának. Jelezte, már a döntéshozók előtt van a klinikai központ Rákóczi és Rét utcai telephelyének reorganizációját, klinikák modernizációját is tartalmazó fejlesztési koncepció.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL