Ezek a világ legboldogabb országai 2022-ben

2022. március 26. 08:27 | behir.hu

A Világboldogsági Jelentés szerint a vizsgált 150 ország közül idén is Finnország a legboldogabb, Magyarország pedig a tavalyi 43. helyről az 51. helyre csúszott vissza.

Tizedik alkalommal publikálta az ENSZ az úgynevezett Világboldogsági Jelentést, amely az állampolgárok általános közérzete alapján rangsorolja a világ 150 országát. Az idei dokumentumból kiderül, jó hír az emberiség számára, hogy világszerte feltörekvőben van a jóindulat, írja a CNN.

John Helliwell, a jubileumi kiadás egyik szerzője a lap megkeresésére arról beszélt, az egyik legnagyobb meglepetés volt számukra, hogy a jóindulattal kapcsolatos három kérdés mindegyikében jelentősen nőtt globális szinten is a pozitív válaszok aránya. Azaz az emberek jóindulatúbbak, mint egy évvel korábban voltak.

Így egyre többen adakoznak, segítenek idegeneknek vagy állnak önkéntesnek. Az ukrajnai háború árnyékában pedig mindez még inkább felértékelődik, még akkor is, hogy ha az adatok 2021-re vonatkoznak. (Ukrajna egyébként 96., Oroszország 80. a listán.)

Ami a rangsort illeti, immár zsinórban ötödik éve Finnország a világ legboldogabb országa, de általánosságban egész Észak-Európa jól teljesített: Dánia a második, Izland a harmadik, Svédország és Norvégia pedig a hetedik és nyolcadik helyet foglalják el.

Az elemzők szerint ennek hátterében a magas várható élettartam, a magas egy főre jutó GDP, a szociális támogatások jelentős mértéke, a korrupció alacsony rátája, a társadalmi bizalom, az egymásra való odafigyelés, a kulcsfontosságú döntések meghozatalában rendelkezésre álló szabadság is közrejátszik.

A listán Svájc, Hollandia és Luxemburg foglalja el a negyedik, ötödik illetve hatodik helyet, Izrael a kilencedik, Új-Zéland pedig éppen hogy, de még befért a legboldogabb tízbe.

Magyarország az 51., ezzel nyolc helyet csúszott vissza a tavalyi 43. pozícióhoz képest.

A tizedik Világboldogsági Jelentés pozitívuma még az is, hogy a koronavírus-járvány miatt egyre kevesebben stresszelnek. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb korosztály kevésbé elégedett az életével, a 60 év felettiek körében viszont nagyobb az elégedettség.

 

A világ legboldogabb országai 2022-ben:
  1. Finnország
  2. Dánia
  3. Izland
  4. Svájc
  5. Hollandia
  6. Luxemburg
  7. Svédország
  8. Norvégia
  9. Izrael
  10. Új-Zéland
  11. Ausztria
  12. Ausztrália
  13. Írország
  14. Németország
  15. Kanada
  16. Egyesült Államok
  17. Egyesült Királyság
  18. Csehország
  19. Belgium
  20. Franciaország

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL