MAGYARORSZÁG–DÁNIA 3:0 (13, 14, 15)
A legeredményesebb játékosok: Németh A. 24, illetve Johnsen 8
A nyáron többek között Békéscsabán készülő, szerdán Belgiumban alulmaradó, az európai rangsorban 17. helyezett magyar válogatott azzal a tudattal készülhetett a dánok (37.) elleni ütközetre, hogy ha győz, sorozatban hatodszor is biztosítja helyét a kontinensviadalon.
A júniusban az arany Európa-ligában ezüstérmes hazaiaknál a nagy ranglistás különbség ellenére óvatosságra adhatott okot, hogy tavaly, idegenben csak 3-2-es csatában sikerült legyőzni a skandinávokat. A kezdésre az egyik lelátó szinte teljesen megtelt a Continental Arénában, így valamivel több, mint ezer néző láthatta, hogy a dánok edzőjének 9-4-es magyar vezetésnél időt kellett kérnie. A vendégek sokat rontottak, a házigazda pedig ezt kihasználva tartotta előnyét. Németh Anett és Szedmák Réka is ponterősen röplabdázott, az első szett végén pedig Petrenkó Brigitta ászaival nőtt tekintélyesre a különbség.
A második játszmában is a magyarok irányítottak, de sokáig nem tudtak ellépni jól teljesítő ellenfelüktől. Az olasz élvonalban edződő Németh ellenállhatatlanul játszott, a hazaiak védekezésben is egyre több extrát hoztak, így a játékrész derekához érve megnyugtató, hatpontos előnyt alakított ki a magyar válogatott. A felvonás második felében újfent folyamatosan nőtt a különbség, így 50 perc játék után karnyújtásnyira került a hazaiaktól az újabb Eb-kijutás.
A harmadik etap első fele a korábbiaknál szorosabban alakult, mert a dánok mindent egy lapra feltéve rohamoztak, s kifejezetten jó teljesítménnyel "tapadtak" a magyarokra. A házigazdánál szinte minden támadás Némethre "jött ki", s épp az ő ásza után, 15-12-nél kellett időt kérnie a dánok szövetségi kapitányának. A vendégek játékmegszakítása ellenére azonban tovább nőtt a differencia, s 76 perc elteltével kezdődhetett a pályán a magyar örömünnep. A találkozó legjobbja a 24 pontos Németh volt.
A magyarok 3/1-es győzelmi mutatóval zártak a B csoportban - amelynek harmadik tagja Belgium volt -, és az öt legjobb második egyikeként biztosították helyüket a 2026. augusztus 21. és szeptember 6. közötti, török, azeri, cseh, svéd közös rendezésű kontinenstornán.
A csoport végeredménye: 1. Belgium 3 győzelem/1 vereség (9 pont), 2. Magyarország 3/1 (8), 3. Dánia 0/4
Forrás: MTI