Evangélikus kórustalálkozó: Az éneklés közösséggé formál, közelebb visz Istenhez

2024. május 14. 11:05 | Mikóczy Erika

„Akár hosszú ideig, akár rövid ideig tart, a közös éneklés és zenélés közösséggé formál, egyénileg és közösségileg is közelebb visz Istenhez. S ne feledjük, mi az embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges!” – olvashatók dr. Fabiny Tamás elnök-püspök gondolatai abban a kiadványban, amely a hétvégi evangélikus kórustalálkozó minden tagjának útmutatóul szolgált, és nemcsak a programokat illetően.

Május 11-12-én Országos Evangélikus Kórustalálkozót tartottak Kiskőrösön kilenc énekkar, köztük a Kutyejné Ablonczy Katalin vezetésével működő Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar részvételével. Az összejövetelen minden közösség bemutatkozott a saját műsorával, és voltak olyan összkari művek is, amelyeket a kórusok együtt énekeltek el a vasárnapi istentiszteleten.  

A találkozó ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor 2017-ben, a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából – a Papp László Budapest Sportarénában tartott megemlékezésen – az ország különböző pontjairól érkezett énekkarokból egy hatalmas, együtt gyönyörűen megszólaló kórus lett. Ahogy akkor, úgy most is otthon tanulták meg az összkari műveket a kórusok, majd Kiskőrösön a közös próbákon, Bence Gábor és Ecsedi Zsuzsa irányításával a kilenc énekkar nagykórussá kovácsolódott.

Kissé rendhagyó módon az énekkarok műsorai a katolikus és az evangélikus templomban zajlottak, ugyanis szombaton kora délután még esküvő is volt az evangélikus templomban. A Mandák kórus (a fóti kántorképzősök, akik az ország különböző pontjairól gyűlnek össze a próbáikra), a NAP-kórus (Nagytarcsa-Pécel), valamint a rákospalotai és az oroszlányi evangélikus kórus ezért a katolikus templomban mutatta be műsorát.

 

A Mandák kórus a kiskőrösi katolikus templomban énekelt (fotó: Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség)

 

Miután az esküvőnek vége lett, az evangélikus templomban folytatódott a program a békéscsabai, a nagykanizsai, a nyíregyházi és a pécsi evangélikus kórussal, valamint a budavári Schütz kórussal és Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök áhítatával. A csabaiak Csorba István, Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán és Ola Gjeilo egy-egy kórusművével készültek, Alföldi Csaba zongorakíséretével.

A találkozó a kiskőrösi Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál idejére, egy igazán nyüzsgő hétvégére esett. Napközben, amikor egy kis szabadidő volt, meg lehetett nézni Petőfi Sándor szülőházát vagy a János vitéz interaktív kiállítást. Este pedig a csabaiak közül sokan a Zenevonat Szuperkoncerten (az LGT-s Karácsony Jánossal, Solti Jánossal, valamint Heincz Gábor Bigával és az Abrakazabrával, Szirota Jenniferrel) együtt folytatták az éneklést – persze a kórustagok csak a közönség soraiban.

Május 12-én az evangélikus templomban szintén egy összkari próbával indult a nap, majd az istentisztelet következett Gáncs Péter igehirdetésével és az összkar szolgálatával. Énekelni, éneket hallgatni mindig felemelő, és különösen az, ha templomban szólal meg az ének, akár több száz hang ér össze és szól lélektől lélekig…

 

Gáncs Péter nyugalmazott püspök igehirdetése az evangélikus templomban (fotó: Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség)

 

A csabaiak – más kórusok néhány tagjával kiegészülve – ezen az alkalmon, az úrvacsoraosztás idején Mendelssohn Adj békességet című művét énekelték Alföldi Csaba orgonakíséretével.

Az énekkarok tagjai (összesen jóval több mint kétszázan) már a megérkezés pillanatától érezhették a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség gondoskodó szeretetét, ami mindvégig fenn is maradt, és különösen megmutatkozott a közös étkezések alkalmával. A csabaiaknak lesz alkalmunk visszaadni ezt a gondoskodást, ugyanis két év múlva, 2026-ban Békéscsaba ad otthont a következő evangélikus kórustalálkozónak.

Addig is énekeljünk, hisz ahogy Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerült püspöke a kórustalálkozó kiadványában fogalmaz: „amikor éneklünk, egymásnak is szolgálunk vele. Énekeinkben és sok-sok kórusműben maga az Isten beszéde zeng, és így egymást is tanítjuk, intjük, építjük általa… Milyen jó, hogy énekelhetünk!”

 

Galéria

További programok »

FEL