Én is ilyen munkát szeretnék!

2023. május 10. 14:55 | Such Tamás

Harmadik alkalommal és végre élőben tartott előadást kedd délután a Békés Megyei Könyvtárban – a Europe Direct Békés szervezésében – Bagó Tünde. A vésztői származású, de évek óta Németországban élő utazó blogger az első két beszámolót a pandémia miatt csak online tudta megtartani.

Május 9-én számos országban ünneplik az Európa-napot. A jeles dátum alkalmából érkezett Békéscsabára Bagó Tünde, az Élet sója blog szerzője, aki már több mint tíz éve posztolja az európai országokban megélt élményeit. S hogy miért éppen a svédekre esett a Europe Direct Békés, azaz a házigazda témaválasztása, a válasz egyértelmű: az Európai Unió Tanácsának félévente váltakozó soros elnökségét 2023. első félévében Svédország tölti be. Az előadónak pedig a szíve csücske ez a gyönyörű skandináv ország.

Tünde élete első évtizedeit Vésztőn töltötte – többek között öt évig a helyi művház igazgatója is volt –, majd Kaposvárra költözött. Hamarosan férje, Szalai Krisztián kapott egy remek németországi lehetőséget, amellyel természetesen éltek is, és áthelyezték az életterüket. Egy időben  Bodeni-tónál (Bodensee), a német-osztrák-svájci határon fekvő hatalmas, zöld ékkő partján laktak és jelenleg is Németországban élnek. Közben keresztül-kasul bejárják Európát; Tünde útibeszámoló-impresszióit Krisztián képei illusztrálják.

 

Bagó Tünde – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Bagó Tünde – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Elmondta, 12 éve, egy tavaszi napon határozta el, hogy azt a sok-sok élményt, amelyet a férjével megélt, leírja. Bevallása szerint most már nagyon örül, hogy akkor így döntött.

– Mióta utazó blogger vagyok, nagyon sokszor mondják, hogy „Én is ilyen munkát szeretnék!”, mivel valóban egy nagyon izgalmas foglalkozásról van szó – fűzte hozzá. – Azért elárulom, hogy ez egy elég kemény meló, mert ha az ember utazik, akkor nincs olyan, hogy fáj a lábam, nem akarok tovább menni, nem akarok több múzeumot látni! Igenis menni kell, mert különben nem tudjuk átadatni a helyi információkat. Nem mellesleg a férjemmel szerencsések vagyunk, mert folyton hajt bennünket a kíváncsiság, minél többet akarunk látni, megismerni egy másik kultúrát, és ennél jobban nem is lehet jobban tanulni, gyakorolni a toleranciát.

 

Galéria

 

A szerzőpáros először a svéd vidékkel ismerkedett meg, többek között bevették az északi Umeå városát, majd Göteborgot, Stockholmot és azt követően a környező szigetvilágot.

– Stockholmban az egyik érdekesség a skanzen – tette hozzá Tünde –, ahol olyan épületek vannak, amelyeket az ország különböző pontjáról, szétszedve, teherautón hoztak el. Így az odalátogató az egész svéd vidéki kultúráról, történelemről kap egy átfogó képet.

Továbbá nagyon népszerű a Vasa Múzeum is, amely tulajdonképpen maga egy 17. századi, alig 1500 métert követően felborult és elsüllyedt, majd kiemelt hadihajó. Az alvó közlekedési eszközt kereken 333 év után hozták ki a tenger mélyéről. Ma a Vasát egy különleges építésű múzeumban lehet megtekinteni.

***

2017-ben jelent meg közös, több mint útikönyvük, A Bodeni-tó, a közelmúltban pedig Tünde egy szépirodalmi regénnyel, az Ella háborújával lepte meg korábbi és leendő olvasóit. Az Ellának június 9-én lesz Békéscsabán a könyvbemutatója.

 

Bagó Tünde munkái – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Kultúra

Azért a víz az úr, de mi lesz, ha egyszer elvesztjük az urunkat?

Az öntözés szerepének felértékelődése a gazdálkodásban címmel tartott hétfő este előadást Szűcs Gergely kertészmérnök, a Lencsési Közösségi Házban. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör által szervezett esemény, a közösségi ház októberi 100+1 progamfolyamának szerves része volt.
12:53
FEL