A rendezvényen elsőként Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte a résztvevőket.
– Az Europe Direct Békés tájékoztató irodával közösen szerveztük meg a mai délutánt, amelynek célja, hogy közelebb hozzuk a dán kultúrát a látogatókhoz. Könyvtárunk több szálon is kapcsolódik Dániához: Andersen meséi szép számmal megtalálhatók a polcainkon, emellett rendszeresen szervezünk LEGO-foglalkozásokat is. A mai napon tizennégy különböző programmal várjuk az érdeklődőket egészen estig – emelte ki az igazgató.

A Magyarországi Dán Nagykövetséget Kránitz László politikai és kulturális tanácsadó képviselete.
– A dán kultúra világszerte ismert, hiszen Dánia a világ legboldogabb országai közé tartozik. Olyan ikonikus termékek is innen származnak, mint a LEGO, amelynek öt gyára közül az egyik Nyíregyházán működik. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak Budapesten, hanem vidéken is minél többen megismerjék ezt az európai országot és annak értékeit – hangsúlyozta a tanácsadó.

A rendezvényen LEGO-versenyek, kvízjátékok, kreatív alkotó foglalkozások, VR-szemüveges élmények, online játékok és társasjátékok várták a kikapcsolódni vágyókat, így minden korosztály megtalálta a számára megfelelő programot.