Engel Iván neve egyre ritkábban bukkan fel, pedig a békéscsabai születésű, zsidó származású zongoraművész még Egyiptomot is meghódította. A kritika pedig egész életén át pozitívan említette, sőt, inkább magasztalta.
– Itt tanult meg zongorázni, itt fedezték fel a tehetségét. 9 évesen már szinte virtuóz módon játszott a zongorán, majd felvették a Zeneakadémia zongora szakára, Budapestre, ahol rögtön a 3. osztályban kezdhette el tanulmányait – mondta Lukácsné Moskovitz Tamara, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke.
A zongoristát a vészkorszakban munkaszolgálatra vitték, az egyik legszörnyűbb táborba. Itt annyira legyengült, hogy lábra sem tudott állni, de a zene iránti szeretete erőt adott neki. Négy hét után lábra állt, és a 2000 fős láger, valamint a felszabadító amerikai katonák előtt már koncertezett.

Az estre Klein Judit énekes és Pánczel Kristóf zongoraművész érkezett, Holdfényes Randevú – Szerelmek, kuplék, komédiák című estjükkel. A füstös, romantikus hangulatú zenék nagy tapsokat váltottak ki a közönségből.
A darab írója, Klein Judit kiemelte, hogy az est nosztalgikus, szerelmes hangulatot hordoz.
– A válogatás úgy állt össze, hogy Pánczel Kristóffal, színpadi partnerével a múlt század eleje az egyik kedvenc zenei világuk. Innen jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ezt színpadi formában adnánk elő, megteremtve az egésznek a hangulatát, azt a hátteret, ahogy abban a környezetben ezek a dalok megszólalhattak. Ez egy nosztalgikus utazás, vidám köntösben. Egy romantikus színjáték, sok dallal – mondta az énekes.
– Távol van a mai kortól ez a zenei világ, de nekünk nagyon kedves. Részben azért, mert mi és elődeink ebben nőttünk fel, ezt tanultuk. Ez zeneileg a kuplék és a sanzonok világa, átmenetet képez a klasszikus és a könnyűzene között. Klasszikus elemekből épülnek, de könnyedebb dallamok, melódiák és akkordmenetek jelennek meg benne. Ez így egy könnyen befogadható zenei világot képvisel. Ezek a dalok szívhez szolnak, őszinte történetek mind zeneileg, mind szöveg szempontjából – mondta Pánczel Kristóf.
