Elütött, majd cserbenhagyott egy földön fekvő nőt egy zsadányi férfi

2024. április 25. 14:44 | behir.hu

Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 28 éves büntetlen előéletű zsadányi férfival szemben, aki elütött egy földön fekvő nőt, de a helyszínről anélkül távozott, hogy meggyőződött volna a sértett állapotáról.

A járási ügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült, több mint 1.050.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költséget is neki kell majd megfizetnie.

A férfi 2022. február 22-én, az esti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Vésztő lakott területén, a Békési úton a városközpont felől Tarhos irányába. Haladása közben a Békési út 10. számú ingatlan előtti útszakaszon figyelmetlensége miatt észlelés és sebességváltoztatás nélkül elütötte – a korábbi, más személy által okozott álló testhelyzetű elütés után – az úttest menetirány szerinti jobb oldali szélén, látható helyen, keresztben, hanyatt fekvő, de még életben lévő nőt. A terhelt a baleset bekövetkeztét észlelte, az ütközés helye után megállt és az általa használt járművet kívülről felületesen megvizsgálta. Ezt követően a helyszínről a földön fekvő sértettnek történő segítségnyújtás nélkül a gépkocsival távozott, majd a járművet a közelben lévő nyilvános önkiszolgáló autómosóban lemosta. A baleset következtében a 47 éves sértett olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A sértett – a korábbi, más általi elütésből származó sérülések miatt – életének a megmentésére a terhelt általi elgázolást követően a szakszerű orvosi segítség idejében történő érkezése esetén sem lett volna lehetőség.

A terhelt megszegte a KRESZ 58.§ (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakat, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, s a baleset folytán megsérült, vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset halált vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről; a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

 

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Itthon

A sorok között kortyolni – Így fonódott össze a szépirodalom a borkultúrával

A 95. Ünnepi Könyvhét helyi programkavalkádjának csendes lezárása volt a Könyvheti Borudvar, amely a Békés Megyei Könyvtár Munkácsy-udvarában kapott helyet. A szombat esti szimpóziumon a borkultúra és az irodalom kellemesen savas elegyét fogyaszthatták a megjelentek a – Vozár M. Krisztián zongoraművész révén – kis szekundokkal, tercekkel kibélelt térben.
20:56
FEL