Az elgázolt nőn egy másik autó is áthajtott, senki nem állt meg segíteni

2024. január 25. 10:32 | behir.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 25 éves büntetlen előéletű vésztői nő letartóztatását, aki még 2022 februárjában Vésztőn elütött egy gyalogost, de nem állt meg segítséget nyújtani, hanem továbbhajtott.

A nő 2022. február 22-én az esti órákban egy személygépkocsival közlekedett Vésztő lakott területén, a Békési úton a városközpont felől Tarhos irányába 40 km/h sebességgel. Haladása során figyelmetlensége miatt nem észlelte, emiatt elütötte a számára bal kéz felől gyalogosan az úttestre behaladó és ott áthaladni szándékozó gyalogos nőt. Amennyiben a terhelt idejében észleli a gyalogost, intenzív fékezéssel meg tudott volna állni a baleset helyszíne előtt. A baleset következében a 47 éves sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elütést követően a terhelt a helyszínről a személygépkocsijával megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Tarhos irányába. A hátrahagyott, magatehetetlen, még élő sértett testén a későbbiek során a terhelttel azonos irányba közlekedő másik személygépkocsi áthaladt, melynek eredményeképp a sértett a helyszínen elhalálozott. Az elütést követően a sértett életét a szakszerű segítségnyújtás sem menthette volna meg; az utóbb bekövetkezett gázolás csak elősegítette a halál bekövetkeztét.

Cselekményével a terhelt megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat a közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. Megszegte továbbá a KRESZ 58.§ (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakat, amely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, s a baleset folytán megsérült, vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset halált vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről; a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

A terhelttel szemben a letartóztatás elrendelésének több különös oka is fennállt. A kényszerintézkedés kezdeményezésére elsősorban a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölése miatt került sor, de fennállt annak a lehetősége is, hogy a terhelt szabadlábra kerülése esetén a bizonyítás eredményét veszélyeztetné. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és a terhelt letartóztatását 1 hónapra elrendelte.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Itthon

Rossz szírekkel szolgált – embercsempészet miatt áll bíróság elé a román nő

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Battonyai Járási Ügyészség rekordgyorsasággal, a cselekmény másnapján bíróság elé állított egy 36 éves Magyarországon büntetlen előéletű, Romániában élő, román állampolgárságú nőt, aki 3 szír állampolgárnak nyújtott segítséget abban, hogy a román-magyar államhatárt a zöldhatáron keresztül, a jogszabályi rendelkezések megszegésével, okmányok nélkül átlépje.
12:00
FEL