Elkezdődött – Egész várost bezengő dudaszó hirdette a kamionok érkezését

2025. június 13. 21:15 | Kintner Nikolett

Idén is látványos felvonulással indult a II. Országos Kamionos Találkozó, pénteken Békéscsaba utcáin. Ebben az évben majdnem kétszer annyi kamion érkezett a rendezvényre, nemcsak hazánkból, hanem a határokon túlról is.

Az idei évben is elkezdődött az Országos Kamionos Találkozó, ezt városszerte már messziről hallható dudaszó hirdetett. A felvonulást egy hivatalos megnyitó előzte meg, amelyen Békés vármegye főispánja köszöntötte a számos országból összegyűlt kamionosokat.

– Amellett, hogy egy újabb turisztikai látványosságot jelent Békéscsaba életében ez a találkozó, sokkal többről van szó, hiszen ez közösségépítés is, egyfajta életérzés és kalandvágy, ugyanakkor kőkemény munka a kamionosok szempontjából. Kellenek az ilyen rendezvények, hiszen összefogják nemcsak az itteni közösséget, hanem határon túlról is érkeznek számos országból, így ez egyben a nemzeti összetartozás erősítésére is szolgál – fogalmazott dr. Takács Árpád.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

A felvonulás a Békéscsabai Repülőtérről, a rendezvény központjától indult, ahonnan a Gyulai úton át érkezve haladt végig a városon. Az útvonal a városon belül a Bajza utcát, a Bánszki utcát, a Bartók Béla utat, a Petőfi utcát, a Jókai utcát, a Szarvasi utat, a Baross utcát, a Kossuth teret és a Széchenyi utcát érintette, ahol izgatott, csillogó szemek és telefonnal kamerázók sokasága várta a hatalmas autók érkezését.

A rendezvény szombaton folytatódik tovább a repülőtéren, ahol számos érdekes programmal várják az érdeklődőket. További részletekért kattintson ide.

 

Galéria

További programok »

FEL