Elkezdődött a felkészülés a lila-fehérek otthonában

2019. július 12. 07:34 | Szendi Rita

A Békéscsabai Előre NKSE együttesénél megkezdődött a közel két hónapos felkészülési időszak. Az NBI-es bajnokságban szereplő női csapat hat új játékossal bővült.

A felkészülés majdnem teljes csapattal kezdődött meg a lila-fehérek otthonában. Volt olyan játékos, aki az első edzésnapján érkezett Békéscsabára.

– Nagyon ambiciózus társaság jött itt össze. Azt gondolom, hogy ebből csak jó sülhet ki – fejtette ki Kopecz Barbara, a csapat új átlövője.

A játékosok az első néhány napban még rávezető edzéseken vesznek részt – tájékoztatott a csapat vezetőedzője. Horváth Roland hozzátette: jövőhéten már a komplex, fizikai felkészülés kezdődik el. Illetve jönnek az edzőmérkőzések, amelyek újfent arról szólnak, hogy egyre jobban lássák, miben lesz erős a csapat, védekezésben, támadásban.

Mint mondta: nagyon bízik abban, hogy a védekezés és a támadás is olyan lesz, amivel meglepetéseket tudnak okozni. Horváth Roland úgy fogalmazott: nagyon nehéz dolguk lesz a Magyar Bajnokságban, igyekeznek minél jobban felkészülni.

Az első hazai bajnoki mérkőzés szeptember elsején a dunaújvárosi együttes ellen, Békéscsabán lesz.

További programok »

FEL