Elkezdődik a Békés vármegyei gyorsforgalmi úthálózat bővítésének tervezése

2023. szeptember 25. 07:26 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A forráshiány miatt visszaesett az előző két évhez képest a felújított útszakaszok hossza Békés vármegyében. Idén összesen 23,5 kilométer hosszú utat újított fel a Magyar Közút Nonprofit Kft. Békés Vármegyei Igazgatósága. A vármegyei közgyűlésnek előzetesen elküldött tájékoztatóban az is látható, hogy vélhetően mely nyomvonalon építhetik majd meg a Szeged-Debrecen 2x2 sávos gyorsforgalmi utat – amely beruházás egyébiránt az Építési és Közlekedési Minisztérium kompetenciája.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése megtartotta első ülését a nyári szünet után. Az eseményen Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának igazgatója fontos információkat osztott meg Békés vármegye közúthálózatának állapotáról, valamint megvalósult és jövőbeli fejlesztéseiről 

Mint mondta: 2022. szeptember 1-től a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Kft. üzemelteti többek között az M44-es gyorsforgalmi utat is, így ennyivel rövidebb úthálózat tartozik a Magyar Közút Nonprofit Kft. Békés Vármegyei Igazgatóság felügyelete alá. Ennek megfelelően a Magyar Közút úthálózata  csökkent a vármegyében, jelenleg 1476 kilométer az igazgatóság által kezelt utak hossza és 135 kilométer kerékpárút üzemeltetése is hozzájuk tartozik.

Cserkúti András tájékoztatja a vármegyei közgyűlés tagjait Fotó: behir.hu

 

– Az elmúlt két évben közel 100 kilométer veszélyes útszakasz újult meg, amellyel a közút évtizedes lemaradását pótolta – emelte ki Cserkúti András. Idén a forráshiány miatt 23,5 kilométer újult meg. A legtöbb forrás a vármegye által koordinált Top programok maradvány forrásából és a TOP Plusz programból származott 2023-ban, és ez jellemző a már jövő évre tervezett felújításokkal kapcsolatban is.

A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésével kapcsolatban elhangzott, hogy mind a 47-es négysávosítása Békéscsaba-Berettyújfalu útvonalon, mind az M44 meghosszabbítása Nagyszalonta felé kiemelt támogatást élvez a kormány részéről, így megkezdődhetett a tervezés, amely várhatóan 52 hónapot vesz majd igénybe. 

A Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének a Magyar Közút Nonprofit Kft. Békés Vármegyei Igazgatósága által megküldött tájékoztató mellékletében található térképek alapján felvetődött a képviselői kérdés, hogy mennyire kőbe vésett az azokon feltüntetett Szeged-Debrecen 2x2 sávos gyorsforgalmi út Békéscsaba-Berettyóújfalu közötti nyomvonala.

Cserkúti András válaszában hangsúlyozta, hogy a gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos beruházások az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartoznak, ezért ő nem kíván és nem is tud érdemben hozzászólni. Mint mondta: a beszámolóban szereplő térképen feltüntetett nyomvonal jelenleg tájékoztató jellegű.

 

A Békés vármegyei gyorsforgalmi úthálózat lehetséges tervei Forrás: bekesmegye.hu

A Békés vármegyei gyorsforgalmi úthálózat lehetséges tervei Forrás: bekesmegye.hu

 

Erre reagálva Zalai Mihály, a vármegyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy a mindenki által M47-esként emlegetett gyorsforgalmi út nyomvonalát nagyban befolyásolhatja a román oldalon az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út nyomvonala. Valamint arról is tájékoztatta képviselőtársait, hogy a román fél a Nagyszalonta felé vezető gyorsforgalmi út kivitelezésében egy lépéssel előrébb járnak, de hazánkban is elindult a tervezése az M44-es országhatárig történő meghosszabbításának. Továbbá felajánlotta Zalai Mihály, hogy amennyiben az M47-es nyomvonalának területén az érintettek között lesz konszenzus, akkor a vármegyei közgyűlés közvetít a terület és a minisztérium között.

További programok »

FEL