Elindult az új betegirányítási rendszer a csabai kórházban

Hétfőn elindult az új betegirányítási rendszer a Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai tagkórházában. A Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet szakrendeléseit ezentúl csak úgy lehet igénybe venni, ha a betegek a főbejáratoknál elhelyezett betegirányító pultoknál sorszámmal jelentkeznek be. Az új rendszer a szakemberek szerint csak a kezdeti időszakban okozhat hosszabb várakozási időt, de mint mondták, a szakrendeléseken már most érezhető a gyorsabb ellátás.

 

 

Szerdán reggel még sokan tanácstalanul álltak sorban a békéscsabai kórház két főbejáratánál. Ugyanakkor voltak, akik elindultak megnézni, hogyan működik az új rendszer.

A sorszám automatákat a kórház két főbejáratánál helyezték el, ezek egy érintésre kiadják a beteg sorszámát. Ezt követően a rendszer kiírja és hangosan ki is mondja, melyik sorszám tulajdonosát melyik pultnál várják. A betegirányító pultoknál veszik fel és ellenőrzik le a páciens adatait.

– A személyes adatok egyeztetése után a kolléganők az adott szakellátó helyre veszik fel a beteget. Ennek azért van jelentősége, mert a szakrendeléseken a kolléganőinknek nem az adminisztratív feladatokkal kell törődniük, hanem azokat az ellátásokat tudják gyorsabban és hatékonyabban végezni, amelyeket a betegek érdekében folytatnak – emelte ki Kovácsné Balogh Ildikó, a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház Döntés-előkészítő Osztály osztályvezetője.

Az osztályvezető szerint a következő néhány hétben az időpontfoglalással érkező betegeknek is érdemes 20-30 perccel hamarabb érkezniük azért, hogy legyen idejük bejelentkezni a két porta egyikén. Kovácsné Balogh Ildikó hozzátette: ha egy nap több különböző szakrendelésre érkezik a beteg, akkor első bejelentkezésénél érdemes több sorszámot húznia, ugyanakkor ha például a traumatológiára érkezik, ahonnan tovább küldik a röntgenre, akkor ott a már meglévő sorszámával fogják behívni a vizsgálatra.

A betegirányító informatikai rendszer annak az Európai Uniós forrásból finanszírozott beruházásnak a része, amelyből közel négy éve épült fel a szakrendelői szárny a békéscsabai kórházban.

– Az a tömb már úgy épült fel, hogy ez az informatikai rendszer bele volt kalkulálva. Az volt a terv – és most az éles indulással úgy tűnik, hogy ez valóban így is lesz – , hogy egy rendszerezettebb és összefogottabb betegellátást fogunk tudni nyújtani. Kevesebb várakozási idővel, konkrét sorszámok alapján – az adatvédelmi törvénynek is megfelelve – nem név, hanem sorszámok alapján szólítjuk be a pácienseket – hangsúlyozta dr. Boros Zoltán, a tagkórház orvos igazgató helyettese.

Az első hetekben a betegirányító pultoknál lehet számítani hosszabb sorban állásra, de a szakemberek szerint ezzel a szakrendeléseken rövidül le a várakozási idő.

Megosztás:

Címke: , , , , ,