Sutyinszki János olyannyira mély nyomott hagyott kórusaiban, hogy két esztendővel ezelőtt, a 75. születésnapján a családjával egyeztetve egy bensőséges, dalokkal fűszerezett meglepetés estet szerveztek számára egykori kórusai, a Čabianska Ružička, az Ozvena – Budapesti Szlovák Kórus és a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar, sőt, még a hajdani Békéscsabai Általános Munkás Dalkör néhány tagja is újból kórussá szerveződött a karnagy köszöntésére.
Sutyinszki János fiatalon lett a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör karnagya, 1975-től 1992-ig vezette a kórust. A dalkör 1989-ig a megyei művelődési központhoz tartozott, majd több próbálkozás után végül az evangélikus egyház a sajátjaként fogadta be a kórust.
A budapesti szlovákok megkeresésére három éven át minden pénteken Budapestre utazott, hogy ott megszülethessen és kiteljesedhessen az Ozvena – Budapesti Szlovák Kórus.
Miközben ének-zene tanárként és karvezetőként dolgozott, éveken át oszlopos tagja volt a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak is.
Mindig azon fáradozott, hogy ápolja, őrizze a szlovák nyelv kincseit, egy ideig nemzetiségi képviselőként, majd az általa átdolgozott szlovák dalokon keresztül.
1992-ben kinevezték a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatójává, ami olyan összetett munkát és odafigyelést igényelt, hogy nehezen bár, de megvált az énekkartól és a szimfonikus zenekartól.
Nyugdíjba vonulásának másnapján súlyos balesetet szenvedett, ami az életét, a mozgását megnehezítette, azonban a muzsikától mindig is elválaszthatatlan maradt. Zenét szerzett, dalokat, átiratokat készített több kórusnak, valamint a Körösparti és a tótkomlósi fúvósoknak. Megírta az alföldi szlovák dalok antológiáját, tankönyvek készítésében is közreműködött, és például a Békéscsaba 300 programsorozat záróünnepségén is elhangzott három szerzeménye.
Sutyinszki János emlékét megőrizzük.
